2010.06.27. 08:17

A Comet után kicsit csendesebb időszak következett. Eljártunk fellépni a csapatommal, a Linda Dance Team-el. Nagyon lelkesítő volt velük dolgozni, úgymond turnézni. Teljesen más volt, mint amikor Szandival alkottunk egy csapatot. Nyugodtabb az egész, a srácok lelkesek, mindent szívesen csináltak. Sokszor kísért el minket Sanyi, vagy Krisztián, közös fellépések is akadtak. Olyankor gyakran kérték, hogy énekeljük el a közös dalunkat. Néha nem szívesen tettem, hiszen nem e miatt szeretnék előtérbe kerülni. Mindig hangsúlyoztam, hogy nem vagyok énekesnő. Egyszerűen teszem, amit kell, csinálom, amit szeretek. S a fiatal, hallássérültekkel való foglalkozás tökéletesen kitöltötte az életemet. Bár hiányzott a dalírás, Zolival is megromlott a viszonyom. Csatlakozott Szandiékhoz inkább. 
- Tudod, hogy rám bármikor számíthatsz - mondta Pixa. - Szerintem vagyok olyan jó, mint Zoli.
- Sokkal jobb vagy nála! Csak már annyira össze voltunk szokva - vágtam szomorú arcot.
- Hiányzik a Project?
- Egy kicsit igen. Jó, hogy nyugalom van körülöttem. De néha már idegesít a csend.
- Meg tudlak érteni. És, ha mégis megpróbálnád az énekesi pályát? - vetette fel.
- Én? Nem tartom jó ötletnek...
- Pedig elég tehetséged van hozzá. Tudsz dalokat írni, van tánckarod, fellépésszervezésből első osztályú vagy. 
- Áh, nem. Jó dolog a színpadon állni, de jobban szeretek a háttérben meghúzódni. Úgyhogy, ha esetleg van olyan ismerősöd, aki szeretne énekelni, ajánlj be nála! - mosolyogtam.
- Ahogy gondolod. Végül is, te tudod, hogy mit akarsz.
- Ez pontosan így van - bólogattam. 
Otthon lementem a stúdióba. Olyan üresen kongott! A zongorához ültem. Megpróbáltam eljátszani a Krisztiánnal közös dalunkat. Persze cseppet sem hasonlított rá. Helyette valami teljesen más jött ki. Csak játszottam tovább, perceken át. Annyira megnyugtató volt hangokat hallani. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy fent hagytam a hallókészülékemet. Az nem lehet! - gondoltam lelkesen. Amikor viszont újra játszani kezdtem, már csak a csendet hallottam. Döbbenten meredtem magam elé. Olyasmit fedeztem fel, amit eddig nem tapasztaltam: a belső hallást. Lehet, hogy valami elromlott ott belül, a hallójáratomban, de annyira éreztem a rezgéseket, hogy dallam lett belőle. S e miatt mégis hallottam, amit zongoráztam. Furcsa, bizsergető érzés volt. Talán így érezte magát Pete Tong, amikor először tapasztalta meg, hogy képes süketen is játszani. Még órákig ültem lent, új dalokon dolgoztam. Fogalmam sem volt, ki fogja énekelni őket. De nagyon jól éreztem magam, ahogy játszottam az akkordokat, közben írtam a szöveget, dúdoltam... Úgy éreztem, újra élek. A munkából a telefon csörgése riasztott fel.
- Szia! - szólt bele Krisztián. - Utólagos engedelmeddel rendeltem vacsit. Egy óra múlva ott leszek vele.
- Jaj, de édes vagy! - nevettem. - Képzeld, írtam új dalokat.
- Nagyon jó - lelkesedett ő is.
- És úgy, hogy zongoráztam, de nem tettem be a hallókészüléket!
- Jézusom! Linda! Újra hallasz?
- Nem teljesen. Valami furcsa, belső hallás alakult ki nálam. Még azt is hallom, amit mondasz, csak nagyon kell koncentrálnom.
- De érdekes! Azért holnap menj el szerintem az orvoshoz.
- Jó ötlet! Na, még be kell fejeznem pár sort. Várlak egy óra múlva!
- Oké! Puszi!
- Puszi! 
Ahogy ígérte, időben megérkezett. Két tál csirkeragu volt nála.
- Vacsizunk, aztán valamiről beszélni akarok veled - mondta kicsit hivatalosan. Furcsán néztem rá. Nem szokott ilyen lenni. Szinte végig némán ettük az ételt, majd a végén belefogott a mondókájába.
- Beszélgettem Pixával. Említette, hogy felajánlotta a segítségét neked. De te inkább továbbra is menedzser lennél.
- Ez így van. Figyelj, Krisz, nekem bőven elég a közös dalunk... Tudod, hogy nem a hírnév vonz, s nem tartom énekes előadónak magam. Ezt meghagyom neked és másoknak - mosolyogtam.
- Én ezt el is fogadom - szögezte le. - Azt tudtad, hogy Düki énekel, ugye?
- Igen, persze. Miért?
- Sok éve már, hogy szeretne ebben a szakmában is érvényesülni. Régebben Reecoval közösen nyomták, de mostanában ez ritkult. Arra gondoltunk Pixával, hogy lehetnél esetleg Düki menedzsere. Persze, ha mindketten szeretnétek.
Tátott szájjal bámultam rá. 
- Ez eszembe nem jutott volna!
- Tudom. Figyelj, én örülök, hogy Düki velünk táncol, de tényleg tehetséges és azt hiszem, te pont megfelelő lennél arra, hogy beindítsd a karrierjét - vélte Krisztián. Elgondolkozva néztem rá.
- Az ötlet nem rossz. Kérdés, hogy mit szól hozzá Düki.
- Majd holnap megkérdezzük tőle. Most inkább szeretnék végre hozzád bújni és egy jó nagyot aludni! - nézett rám vágyakozó szemekkel. Boldogan öleltem át, s a mellkasán fekve aludtam el.
Másnap én keltem hamarabb. A szokásos reggeli elkészítése közben Dükin járt az agyam. Még nem mertem semmit sem előre eltervezni, de nagy vonalakban elgondoltam, mit hogyan lehetne. Sokat tanultam a Szandival közös munkából, azt hiszem, tényleg lenne értelme ennek az egésznek. Csak ne legyen az a vége, mint Szandival... Akiről egyébként nem tudok mostanában semmit. Biztos nagyban írják a dalokat a zenekarával...
- Máris ébren vagy? - lépett a konyhába kócosan Krisztián. Ilyenkor volt a legszexisebb! Legszívesebben ráugrottam volna.
- Persze. Itt a két vajas pirítós és a tea. 
- Köszönöm drágám! - adott a számra egy puszit, majd nekiállt elpusztítani a reggelijét.
- Gondolkoztam azon, amit este mondtál.
- Igen? - nézett fel. - És?
- Felhívom Dükit. Megbeszélem vele a dolgot. Aztán, ha úgy érzi, van értelme a közös munkának, belevágunk.
- Jaj, de jó! - ugrott fel és átkarolt. - Nem is tudod, mennyire örülök! 
- Nem igazán értelek, de a lelkesedésed nagyon feldob - néztem rá kicsit értetlenül.
- Tudom, hogy hiányzik neked a szervezkedés, menedzserként vagy igazán önmagad. Én így szerettelek meg. Jó, hogy támogatod ezeket a srácokat a tánccsapatban, de jobban kiteljesedsz, amikor dalokat írsz, koncerteket szervezel... Még a hallásod is úgy-ahogy visszatért, mert a stúdióban lehettél. Ami fontos neked, és boldoggá tesz, az engem is.
- Na, azt hiszem, pontosan ezért szerettem beléd! - öleltem meg, majd szenvedélyes csókolózásba kezdtünk.