2010.06.21. 09:11

A Cometre szánt dal hamar megszületett. Szandi a próbákon sokat hisztizett, nem nagyon tűrte, hogy parancsolgassanak neki. S azt sem, hogy Sanyi utasítsa, hogyan lépjen. Kezdtem unni az egészet.
- Tudod mit? Azt csinálsz, amit akarsz! Menj fel a színpadra, énekeld a Boci-boci tarkát és égesd le magad több ezer ember előtt. Engem már nem érdekel - legyintettem. Kimentem a teraszra. Miután lenyugodtam kicsit, visszamentem.
- Régen nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Nem tudom, hogy mi lett veled. Fejedbe szállt a dicsőség, vagy mifene... De ez a díjátadó nagyon fontos esemény. Ezt neked is érezned kell.
- Persze, hogy fontos. De nem veled akarom ezt az egészet!
- Inkább lemondasz a díjról?
- Le. Vidd haza te, vagy SP, ha megnyeri a Project.
- Ettől függetlenül fel kell lépned.
- Jó, de nem akarok nagy felhajtást, meg száz táncost... Kiállok, eléneklek, és kész... Nekem pont, hogy elegem van ebből a sztárolásból. Nem szálltam el, mint sokan gondolják. Túl nagyszabású lett minden. Most már nem ezt akarom. Zenekart, élő zenét, semmi tánc, semmi púder. Csak én a középpontban. Ne azért visítsanak nekem, mert két dögös pasival állok a színpadon - fejtette ki véleményét Szandi. Elhűlve hallgattuk. 
- Nem fogok most zenekart szerezni... Honnan is tudnék? - tártam szét a karom.
- Van saját zenekarom, ahol a dobosunk ír dalokat.
Most még jobban csodálkoztunk.
- A zenekaroddal akarsz fellépni? - kérdeztem rá. Bólintott. Legyintettem egyet megint, majd mondtam, hogy akkor húzzon a zenekarához próbálni. Felhívtam azért Attilát.
- Szandi saját zenekarával akar fellépni.
- Jól van, de a dalt te írod?
- Nem. Saját daluk van.
- Az úgy igen érdekes... Nem hiszem, hogy ez így menni fog.
- Minek jelöltétek? - kezdtem dühbe gurulni. - Már nem dolgozunk együtt. Ott leszünk, egymás mellé ülünk, de közünk nincsen egymáshoz! - közöltem. Attila hümmögött egy sort.
- Ha nincs más megoldás...
- Egyszerűen nincsen.
- Akkor rendben van. Hány fős a zenekar?
Továbbítottam a kérdést Szandi felé.
- Azt mondja, hatan vannak összesen, a két vokalista lánnyal.
- Elférnek a színpadon. Színvonalas legyen ám!
- Ez már nem rajtam múlik! - tettem le a telefont. 
- Elmehetek? - nézett rám Szandi. Intettem, hogy menjen. Csalódott voltam, de nem tehettem semmit. Ez már nem az én projectem volt. Úgy éreztem magam, mint egy kifacsart citrom.
- Drágám, figyelj! Van egy korszakalkotó ötletem! - csillant fel Krisztián szeme. 
- Na, mondd - néztem rá kíváncsian.
- Fellépünk a közös dalunkkal. Ezzel megmutatjuk, hogy a te érdemed minden, amit eddig Szandi elért, s továbbra is képes vagy sikeres dalokat írni! Csak egy kicsit felturbózzuk. Sanyi, ti jöttök?
- Viccelsz? Szólok Dükinek, hogy állítsunk össze valami komoly koreográfiát - lelkesedett.
- Én pedig Pixának, hogy keverjük át a dalt. Összeülünk és olyan műsort csinálunk, hogy az álluk a földig esik! 
- Sőt, még jobbat! Az egész Linda tánciskola mögöttetek fog táncolni! - jött Sanyi újabb ötlete. Teljesen el voltam képedve.
- Már látom magam előtt, ahogy 25-en táncolnak, ti köztük... Krisz az elején zongorázik, én mellette állok. Majd hirtelen begyorsul a dal, felpattan, beállunk és indul a show! - vázoltam fel nagyjából a színpadtervet. Másnap azonnal nekiálltunk a dolgoknak. Elmondtam a srácoknak, hogy jöhetnek a Cometre. Olyan lelkesek és izgatottak lettek, hogy az valami hihetetlen! A műsorig még volt pár hetünk hátra... Így a Comet hetében már teljesen készen álltunk. Minden nap próbáltunk, de már csak azért, hogy rutinból, természetesen menjen az egész. S amikor eljött a nagy nap, izgatottan álltunk az öltözőben a tanítványaimmal. Szokás szerint általam tervezett ruhákba bújtak.
- Hamarosan mi következünk - kezdtem. - Most mennem kell, Szandival bevonulok, aztán ülünk kicsit. Hamarosan jön Sanyi, és itt lesz veletek amíg nem kezdünk. Ne aggódjatok, mindent tudtok, amit kell! - kacsintottam. Kimentem, hamarosan jött a limuzin Szandival. Egyszerű fekete ruha volt rajta, kicsit rockosan megtépve az aljánál. Erősen elütött az én rózsaszín mini ruhámtól, aminek a háta úgy volt flitterrel kirakva, mintha szárnyaim lennének.
- Menjünk - karoltam bele a lányba, majd mosolyt erőltettünk az arcunkra, s végig vonultunk a szőnyegen. Kicsit megálltunk a közepén. Integettem Zsófiéknak, aztán bevonultunk a VIP szektorba. Szandi és zenekara hamarabb volt, mint mi. Arra gondoltam, hogy így még nagyobbat fog ütni a dolog... Szandi épphogy leült mellém, amikor Krisztián intett, hogy menjünk átöltözni. Csodálkozó pillantások kísértek minket. Olyan ruhát terveztem, hogy mindenki álla földig fog hullani. Fehér nadrágban voltunk mindannyian, a táncosok közül a lányok rózsaszín alapon fekete flitteres, míg a fiúk fekete alapon ezüst flitteres pólókban voltak. Mi is ilyet vettünk fel Krisszel, csak az elején még fehér zakót is húztunk. Amikor még csak a lassú rész volt, s Krisz zongorázott, addig rajtunk maradt. Aztán begyorsult a dal, ledobtuk a zakót, s az ének mellett táncoltunk a többiekkel. Tapsvihar, sikítás, döbbent arcok... Ennyit láttam. S a végén örömmámorban úszva futottunk az öltözőkbe. Fura volt, hogy egy éve, még Szandi mögött táncoltam, s most én álltam középpontban. Igaz, nem egyedül. S ez egyszeri eset volt. A közös dalt a szerelmünk ihlette. De bőven elég egy ilyen dal. A továbbiakban szeretnék a tánciskolával foglalkozni és később újabb tehetségeket felkarolni. Akik talán azt is elmondják, ha már nem tetszik nekik, amit csinálok. Nem pedig a hátam mögött alapítanak zenekart. Kicsit fáradtan ültem vissza Szandi mellé.
- Látod, igazam volt. Neked a reflektorfény kell, nem én.
- Tévedsz. Nem én voltam a lényeg, még akkor sem, ha elől álltam. Ezek a srácok mind halláskárosultak. Most új élet nyílt meg előttük. Ahol nem kell a háttérben meghúzódva hallgatniuk. Kiállhattak és megmutathatták, mit tudnak.
- Ezt... Nem tudtam.
- Mert az sem érdekelt, hogy mi van velem. Megsüketültem, hallókészülékkel hallok csak - mutattam.
- Észre sem vettem - kezdte szégyellni magát. Cseppet sem sajnáltam... Hamarosan következett a legjobb klip kategória díjazása. Felsorolták a klipeket, majd Détár Enikő és férje kinyitották a borítékot.
- A legjobb klip kategória győztese tehát... a Sandy Project és a Légy önmagad! - kiáltották egyszerre. Boldogan ugrottam fel, és már rohantam is, közben elkaptam Krisztián kezét. Csak a színpadon vettem észre, hogy Szandi végül ülve maradt.
- Nagyon szépen köszönjük ezt a díjat! Ugyan a Sandy Project már nem létezik, ezt a klipet leforgattuk és úgy tűnik, érdemes volt. A rendezést köszönöm SP-nek, vagyis Éder Krisztiánnak, aki a párom és mindig mellettem állt, a nehéz időkben is. Ez egy szakmai díj, egy igazi elismerés. Egy olyan dalnak, amelyet én írtam, Zoli szerezte a zenéjét, Szandi elénekelte, és SP rendezte a klipjét. Egy Project munka, amely már ugyan nem létezik, mégis bizonyíték arra, hogy sikeres csapat volt. Köszi!
Az after partyn odamentem Szandihoz.
- Azért kijöhettél volna átvenni a díjat - mondtam neki.
- Megmondtam, hogy ez a tiétek. Folytasd, amit csinálni szeretnél. Én is ezt teszem.
- Rendben van. Ahogy gondolod. minden jót!
- Neked is! - azzal eltűnt a tömegben.