2010.06.16. 08:38

Ma lett volna a nyárnyitó fesztiválunk Szandival. A színpadon most mégsem ő áll, hanem a tanítványaim. Sikerült 25 igen tehetséges, fiatal, halláskárosult embert összeverbuválnom. Rendkívül jól tanultak, s úgy éreztem, meg kell mutatniuk tudásukat. Csak négyüknek van hallókészüléke, a többiekkel szájról olvasással és jelbeszéddel kommunikálunk. S így is nagyon jól megértjük egymást. Követték a mozdulataimat, érezték a ritmust. S most SP és a Bad Boyz fellépése előtt, az általam előre lefoglalt színpadon, megmutathatják, hogy mit tudnak. Büszkén néztem őket, ahogy az általam tervezett ruhákban álltak a színpad szélén, arra várva, hogy felléphessenek.
- Összehoztad - veregette meg a vállamat Sanyi.
- Együtt vittük véghez! - mondtam könnyeimmel küszködve.
- Most vagyok csak igazán büszke rád! - ölelt meg Krisztián. Amikor elérkezett a kezdés időpontja, felmentem a színpadra.
- Sok szeretettel köszöntök mindenkit a Linda tánciskola nyári fesztiválján! Röviden mesélnék erről a suliról. Kizárólag halláskárosult fiatalokkal foglalkozunk, akiknek ezáltal teljesen új világot tudunk megnyitni. Igaz, nem hallják a zenét, de érzik az ütemet, a ritmust. Ez által mozgásuk koordinált, és igazán színvonalas produkcióval készültek a mai napra. Fogadjátok őket szeretettel! - azzal intettem és felvonultak mind a 25-en. Arcukon mosoly ragyogott. Csillogó szemekkel néztek a közönségre és várták a zenét, az első taktusokat, amikor kezdhetik a mozgást. Meghatódva néztem őket. Mindent megért látni, ahogyan élvezik, amit csinálnak. S ha néha bele is rontottak a táncba, nem érdekelte őket, csak nyomták tovább. Ahogyan tanítottam. Vastapsot kaptak a végén.
- Hálásan köszönjük ezt a kedves fogadtatást! Remélhetőleg a jövőben több ilyen fellépést is szervezhetünk! Most pedig a színpadon a mentorom, a segítőm, Kurucz Sándor, valamint a Bad Boyz csapat!
Sikolyok, ordibálás, taps, fényképezők kattogása... Ilyenkor, kicsit ironikusan, örülök, hogy süket vagyok. Kivettem a készüléket a fülemből, majd pedig az öltözőbe siettem a többiekhez. Jelbeszéddel, tátogva elmondtam nekik, hogy mennyire büszkévé tettek és minden várakozásomat felülmúlták. Lelkesen mutogattak és magyaráztak, ki minek örült a legjobban, mit rontott el, s hogyan ment tovább minden. Egyszerűen nem bírtam ki sírás nélkül. Éreztem, hogy véget ért a fiúk produkciója, siettem vissza a színpadra.
- Köszönöm a srácoknak a közreműködést! A mai műsor hamarosan véget ér, de előtte én és SP előadjuk közös dalunkat, melynek címe: Véletlen szerelem! - azzal Krisztián feljött a színpadra, leült az odakészített zongora elé, és játszani kezdett. A dal véget ért, a taps nem maradt el. S egyszer csak Sanyi jött fel hatalmas rózsacsokorral a kezében, majd pedig a tanítványaim, egytől egyik apróbb ajándékokat szorongatva.
- Az egész tánciskola és a Bad Boyz nevében fogadd el tőlem ezt a csokrot! Elismerésül kitartó munkádért, s azért, ahogyan alázattal viseled a sorsodat. S megosztod mindezt azokkal, akiknek szükségük volt már rá, hogy szín kerüljön csendes életükbe. Szeretünk Linda, csak így tovább! - nyújtotta át a csokrot Sanyi, s sorban a többiek is adták, amit nekem szántak. Volt köztük plüssállatka, csoki, bonbon, kis feliratos tábla, mindenféle apróság. Már patakokban folyt a könnyem, nem győztem törölgetni a szememet. A közönség még sorban állt autogramért, amikor egy alak jött felém. Homályosan láttam csak Franket a könnyeimen át, és azt a csokrot, amit az egész BNF nevében adott át nekem.
- Gratulálok! Ez nagyon szép volt! - mondta.
- Köszönöm! - hüppögtem. - Nem tudtam, hogy itt vagy.
- El kellett jönnöm. A kórházban nem tudtunk beszélni. És el akarom mondani, hogy teljes mértékben igazad volt. Gyáva módon viselkedtem. Nem akartalak megbántani, mégis valamennyire sikerült... Sajnálom!
- Már el is felejtettem! - öleltem meg. Adtunk egymásnak két puszit, majd elbúcsúzott. A dedikálás végén a táncosokat hazavitte a bérelt busz, a rossz fiúk is elköszöntek. Krisztiánnal maradtunk, elrendezni az ügyeket. Ahogy pakolásztunk, megcsörrent a telefonom. Meglepődve vettem fel.
- Szia! Attila vagyok.
- Szia! Látom. Mizu?
- Az a helyzet, hogy a Sandy Project legutóbbi klipjét jelöltük a Cometen.
Le kellett ülnöm. Krisztián széttárta a karját, ami felért egy "mi történt?" kérdéssel.
- Nem mondhatod komolyan! Már nem dolgozunk együtt. - nyögtem ki végül.
- Nem az én döntésem volt.
- Most együtt kell megjelennünk?
- Sőt, fel is kell lépnetek, mint meghívott vendégek.
- Na, jó, ez biztos a kandi kamera! Attila, ne idegesíts már fel! - emeltem fel a hangomat. - Képtelenség az egész!
- Tudod, hogy megy ez. Nekünk azt kell értékelnünk, ami van. A legutóbbi klipetek olyan jól sikerült, hogy a jelöltek közé került. Ez még nem biztos, hogy Comet gömböt ér.
- Kösz, de attól még fel kell lépnünk! Én nem léptetem fel őt hónapok óta! Szerződést bontott velem, és nem is énekelheti a dalaimat már! - háborogtam. Krisz egyre értetlenebb fejet vágott.
- Sajnálom, Linda! Találj ki valamit, mert Szandinak fel kell lépnie.
- Sokat segítettél! - azzal köszönés nélkül leraktam. Tiszta ideg lettem, pedig nekem nem szabadna...
- Mi történt? Mit mondott Attila?
- A Sandy Project jelölve lett a Cometen, sőt, fel is kell lépnie.
- Az nem lehet! - nézett rám elhűlve.
- De, igen. A legutóbbi klipünk annyira jól sikerült, hogy akár díjat is érdemelne... S meghívott vendégek vagyunk.
- Te meg Szandi? Hónapok óta nem dolgoztok együtt és nem léphet fel az általad írt dalokkal. Ezt hogy képzelték?
- Nem tudom. Annyit mondott, hogy oldjam meg. De most keressem fel azzal Szandit, hogy figyi már, jelöltek egy díjra és együtt kell megjelennünk... Igaz, hogy már kapcsolatot se tartjuk, de se gáz! Pff...
- Nyugi. Valami alternatív megoldás? 
- Semmi sem jut az eszembe. Felhívom az ügyvédemet. Hátha neki lesz valami használható ötlete.
Hazaérve egyből tárcsáztam is. Nem sok jóval biztatott.
- Jogilag esélytelen, hogy a te dalodat énekelje. A klip más kérdés, ott főleg a képi világot nézik. 
- Atya ég! Most mi legyen?
- Feltétlenül olyan dalt kell előadni, ami a Sandy Project működése alatt készült?
- Azt nem tudom. Miért?
- Mert amennyiben nem kötelező, írj egy dalt a Cometre. Adja elő Szandi a saját nevén... És kész. A díjat mondjuk egy már nem létező formáció kapná, de igazából a rendezőt dicsérné a dolog.
- Az Krisztián volt, Éder Krisztián, vagyis SP.
- Értem. Tehát, a lényeg, hogy Szandinak ott kell lennie, veled. És fellépni. Ennél jobb ötletem nincsen.
- Köszönöm! Ezzel is nagyon sokat segítettél. Felhívom a Vivát. Szia!
- Szia! És fel a fejjel!
Sóhajtva hívtam Attilát.
- Volna egy ötletem. Ha nem kötelező olyan dalt előadni, amit még a Sandy Project futása alatt írtam, akkor egy teljesen újonnan komponált nótával lépnénk fel.
- Nem kötelező. Várjuk az új dalt! Viszont együtt kell ülnötök!
- Megoldom - letettem, majd egyből tárcsáztam is volt barátnőm számát.
- Szia! Nem tudom, hallottad-e már, de jelölték a legutóbbi klipünket a Viva Cometen. Meg kell jelennünk együtt, sőt fel is kell lépnünk. Írok egy külön dalt erre az alkalomra. Megjelenés kötelező! - hangsúlyoztam.
- Nem megyek - dacoskodott a lány. Azonnal letettem és elmentem hozzájuk. Az anyja nyitott ajtót.
- Nem akar veled beszélni - mondta, de én elmentem mellette, be egyenesen Szandi szobájába.
- Hogy mersz betörni hozzám? - háborgott a lány. - Semmi jogod követelőzni!
- Felhívtam az ügyvédemet. Kötelező jönnöd. Nem vicc. Holnap várlak, próbálunk és nincs vita!