2010.05.27. 11:19

Egyetlen percet sem aludtam az éjszaka. Komolyan. Fogalmam sincs, hogyan csináltam. Régen még egy vödör kávé sem segített, most meg simán ment... Egyszerűen nem éreztem a fáradtságot. Írtam, tervezgettem, agyaltam, ihletet gyűjtöttem, és kezdtem elölről. A teljes Szandi lemez elkészült, már csak a dallamok hiányoznak. Sőt, kicsit többet is sikerült írnom, így már a következő lemezre is készülhetünk. Nagyon kreatív voltam. Már néhány részletet kidolgoztam a nyárra vonatkozóan is. Délelőtt átjött Szandi. Furcsán nézett rám. Bementünk a stúdióba.
- Nagyon karikás a szemed. Mennyit aludtál? - kérdezte.
- Egy percet sem - válaszoltam, miközben pakoltam és előkészítettem mindent a felvételhez.
- Ne csináld! - döbbent le.
- De, komolyan. Egész este írtam. Itt vannak a nyári fesztivál tervei. És megvan az összes dal az albumra. 
- Jézusom! - tátott szájjal nézte a papírköteget. - Ilyen jól sikerült a tegnap esti randi? - nevetett barátnőm.
- Ösztönző volt. Elmondtam neki, hogy SP-vel jártam, azt is, hogy beteg vagyok.
- Sosem hívtad SP-nek... Neked tetszik ez a srác!
- Igen. És, ha SP megteheti, hogy randizik, én miért ne? Azért, mert beteg vagyok? Nem számít. Élem az életem.
- Nagyon helyes. Zoli?
- Mindjárt ideér, csak dugó volt. Úgy érzem, ma eredményes napunk lesz! - mosolyogtam. És nem tévedtem. Nem csak ez a nap, hanem az elkövetkező egy hét is igen kemény munkával telt. Naponta 2-3 órákat aludtam, mert mindig kattogott valamin az agyam. Ádámmal gyakran találkoztunk, együtt ebédeltünk, vagy vacsoráztunk. Kellemes társaság, kedves ember. Igaz, hogy barátságon kívül semmit sem éreztem iránta, azért jól elvoltunk. Elhívtam a Fonogram gálára is, kísérőnek. Kiderült, hogy ők fellépnek, tehát mindenképpen ott lett volna. Valószínűleg elindul majd a pletyka... De nem különösebben érdekelt. SP-t jelölték a legjobb férfi előadó kategóriában. 
- Hogy ez a gyerek mindenhol ott van...  
- Tudhatnád már, hogy ez így van - mondta Szandi, fel sem nézve az újságból, amit éppen olvasott. Szokás szerint nálam voltunk, túl egy dal felvételén. Zoli elszaladt kajáért, mi pedig csak úgy ejtőztünk. Vagyis én nem teljesen, mert közben olvasgattam a szokásos e-maileket. Kezdtem a hivatalosakkal... Ebből tudtam meg, hogy SP is jelölt. Aztán jönnek a rajongói levelek.
- Azt kérdezi valaki, hogy mióta jársz Sanyival? Szerinted ez a rajongókra tartozik? - kérdeztem.
- Nem tudom... Te mit gondolsz?
- Lehet, hogy adnotok kéne közös interjút... Amiben mesélhettek ilyen dolgokról. Mondjuk felhívom az Rtl-t, Reggelizzetek egyet - mosolyogtam.
- Nem akarok korán kelni - nyafogott Szandi.
- Akkor Csak csajok?
- Na, jó. 
- Ezzel letudjuk ezt a dolgot is. Jé, meghívó... Megint. Ezúttal a Story gálára.
- Elájulok - rázta a fejét Szandi. - Muszáj menni?
- Természetesen. Ha hívnak, menjél csak! Jó, ha sok helyen megjelensz.
- Te nem jössz? - nézett rám csodálkozva.
- Majd még meglátom. Azért, mert a menedzsered vagyok, nem muszáj mindig a nyakadon lógnom.
- Azt nem is. De mint barátnőm, ott lehetnél mindenhol...
- Jól van. Választunk együtt valami jó ruhát, és elmegyünk.
- Franket hívod?
- Ja, ezért akarod, hogy menjek... - sandítottam rá.
- Nem feltétlenül. Csak mivel én hívom Sanyit, gondoltam te hívhatnád őt. Azért ne ketten menjünk már.
- Igaz. Megkérdezem tőle, amint tudom. Szia Zoli! Már majdnem éhen haltunk. - köszöntem az éppen belépő srácra.
- Nem vettem volna a szívemre - tette le mosolyogva a tálakat. Ebéd után még átnéztünk pár dalt, aztán Szandiék hazamentek. Mára nem terveztünk táncpróbát. Nekem mennem kellett néhány helyre intézkedni. Az albumhoz szükség van fotókra is. Először arra gondoltam, mekkora kihívás volna, ha Krisztiánt kérném fel... De aztán elvetettem az ötletet. Nem akarok vele találkozni, szakmailag sem. Elég lesz a díjátadón látni, sőt, sok is. Így tehát felírtam néhány fotós számát, megbeszéltem a találkozókat, most pedig indulok is. Szinte egész délután úton voltam. Végül egyik fotóst sem találtam elég jónak. Úgy döntöttem, elnapolom a kérdést. Visszahívtak az Rtl Klubtól is, két nap múlva várják Szandiékat a Csak csajokba. Este fáradtan dőltem le, ölembe vettem a laptopot. Felírtam még néhány teendőt másnapra, aztán kikapcsoltam. Nem hiszem el, hogy nem találtam ma egy normális fotóst. Akkor sem fogok Krisztiánnak szólni! Akár hogy is gondolkozok, nem tartom jó ötletnek. Vagyis... várjunk csak! Eszembe jutott, hogy nem feltétlenül kell neki szólnom... Egyszerűen felkérem a stúdiót, ahol dolgozik. Én pedig természetesen nem leszek jelen. Gyorsan írtam egy sms-t Szandinak, hogy mi a véleménye erről. Pár perc múlva visszaírt: "Szia csajszi! Felőlem, nekem így is jó. Majd megkérem Sanyit, hogy kísérjen el. Jó éjt!"
Ez is letudva... Nyugodtan végignyúltam az ágyon, és egy hét után először rendesen kialudtam magamat.