2010.05.21. 11:05

Másnap a felvételek nagyon jól sikerültek. Szandi iszonyú jól énekelt, volt olyan dal, ami elsőre tökéletesen sikerült. Mosolyogva fordultam felé.
- Ha tudom, hogy a szerelem ilyen csodákra képes...
- Nos, lehet, hogy neked sem ártana - mondta incselkedve. Frank már írt egy sms-t, de nem válaszoltam neki.
- Majd meglátom még, mi lesz... Most tartsunk szünetet. Gyere ide, nézzük meg a postaládádat.
Kinyitottam a laptopot. Szokás szerint rengeteg levél várt megválaszolásra. Gyorsan átnéztük őket, amire csak tudtunk, válaszoltunk. Aztán megakadt a szemem egy hivatalosnak tűnő mailen... Ha nem ültem volna, biztosan össze esek.
- Úristen! - kiáltott fel Szandi. - Káprázik a szemem? Ezt nem hiszem el!
- Azt hiszem, ez egy álom...
Zoli éppen kávét hozott. Meglátta az arcunkat és a laptop fölé hajolt. Nevetve fordult Szandi felé, jobbját nyújtva.
- Gratulálok csajszi! Ez nem semmi!
- Még fel sem fogtam. Atya ég!
Egyszerűen ezek után nem tudtuk úgy folytatni a munkát, ahogy szerettük volna. Amikor elkezdtük ezt az egészet, még álmunkban sem gondoltunk ilyenre. A Fonogram díjátadón az év felfedezettje kategóriában jelölték a Sandy Project-et. Komolyan mondom, képtelen vagyok elhinni! Ha még nyernénk is... De az már biztosan nem történik meg. Már maga a jelölés is egy olyan nagy dolog, amit egyszerűen le sem lehet írni. Azonnal felhívtam Sanyit. 
- Valami nagyon nagy ötlet kell... Vajon fel is léphetünk? A legújabb dalt kell vinnünk, és...
- Figyelj Linda! A jelölés nagy dolog, de ne reagáld túl! - szólt rám a srác. - Fellépést nem is írtak - mutatta.
- Igaz. Jajj, úristen, erre nem készültem fel! Hogy kezeljem? - fogtam a fejem. Mady megveregette a vállam.
- Nyugi, minden rendben lesz. 
Martin csak mosolygott csendesen. Azért lementünk a táncterembe. A srácok próbálták az új dalt, én pedig ültem a laptopnál. Felléptem msnre. Krisztián fent volt, a kiírása pedig: (L)Mandy(L) kicsicerelmemláwcsi. Azt hittem, elhányom magam... Gyorsan le is léptem. Megcsörrent a telefonom.
- Még nem válaszoltál - szólt bele Frank.
- Ne haragudj, csak elhúzódott a felvétel, most meg táncpróba van...
- Semmi baj, nem kell magyarázkodnod. Megértem. Este egy vacsi?
- Végül is jöhet - vágtam rá. Nyolcra beszéltük meg, hogy értem jön. Nem akartam nagyon készülni rá, de Szandi meggyőzött, hogy vegyek fel valami csinosat. Így egy elegánsabb lila pulcsi mellett döntöttem, fekete nadrággal. Nyakláncot is tettem, kivételesen. Magamhoz vettem a kis táskámat, és pont elkészültem, mire csöngettek.
- Nagyon csinos vagy - mondta, amikor meglátott. Őszinte csodálat érződött a hangjából. Normális tempóban vezetett. Ez tetszett. Legalább nem azzal akar bevágódni, hogy kézifékkel tudja bevenni a kanyarokat... Egy hangulatos étterembe mentünk. Látszott, hogy Frank nem először jár itt. A pincérek régi ismerősként üdvözölték, és a legjobb asztalt kaptuk.
- Hm, minden barátnődet ide hozod? - incselkedtem.
- Nem mindet - nevetett. - De te tudtommal nem is vagy az.
Erre elpirultam... Még szerencse, hogy jött a pincér felvenni a rendelést. Oda kellett figyelnem, hogy mit eszek, de azért nem salátát akartam rendelni. Végül egyszerű menüt kértem. Frank pedig borjúpaprikást.
- Desszertet majd később kérünk - mondta a pincérnek, aki ez után távozott is. Körbenéztem. Egy ismerőst sem láttam.
- Nagyon csendben vagy - szólt rám.
- Mit kiabáljak? - próbáltam humorizálni.
- Ó, ne kiabálj. Csak beszélgessünk. Mióta vagy menedzser?
- Már kb. két éve. Szandival nem sokkal a vizsgám után találtuk ki, hogy közös projectbe kezdünk.
- Hallottam, hogy jelölték Szandit a Fonogramra. Gratulálok!
- Köszi szépen. Még most is alig tudjuk elhinni... Amikor elkezdtük, csak azt akartuk csinálni, amit szeretünk. Ő énekelt, én szerveztem a dolgokat... Aztán jött az első klip, a Cometes felkérés, nagy koncert és a karácsonyi dvd sikere után egyszerűen nem volt megállás - soroltam büszkén.  - Hupsz, nem dicsekedni akartam...
- Nyugi, nem vettem annak. Szerintem a Cometre is jelölik majd idén.
- Na, az volna a csúcs! - sóhajtottam. Közben kihozták a vacsorát. Elkezdtünk enni. Eléggé éhes voltam egyébként. Egész nap alig ettem. Még mindig sokszor félek, hogy rohannom kell... Úristen! Mi lesz, ha...
- Valami baj van? - nézett rám aggódon. Bizonyára fura arcot vághattam, miközben a gondolataimba mélyedtem.
- Nem, csak elgondolkoztam... - hárítottam. Ha lesz valami köztünk, úgyis el kell mondanom... De nem most.
- Értem. Azt hittem, rosszul vagy. Elsápadtál.
Na ne! Remélem, hogy nem...
- Jól vagyok, köszi. Jól is laktam... - Tettem egymás mellé az evőeszközöket. Semmit sem hagytam.
- Gondolom, a sok munka mellett nem jutott időd evésre - mosolygott tányéromra nézve.
- Igen, ez gyakran előfordul. Általában hozatunk valami kaját, de ma túl jól haladtunk, nem igazán tartottunk pihenőt. Csak, amikor megtudtuk a jelölést. De utána mentünk is táncra...
- Te táncolsz még? 
Az egyik rettegett kérdés...
- Nem, már nem.
- Pedig nagyon jól ment. Láttalak a Cometen, megnéztem a koncert dvd-teket is. 
- Kedves tőled. De nekem nem ez a dolgom.
- Hm, az igaz. És, sportolsz valamit?
És íme a második kérdés...
- Néha eljárok edzőterembe. Nem viszem túlzásba. Sokat mozgok én, rengeteget utazok, rohangálok. 
- Tehát se időd, se energiád.
- Valahogy úgy - nevettem. - Rendelünk desszertet? - kérdeztem, miután az ő tányérja is üres lett.
- Tudnék még enni valamit. Te mit szeretnél?
- Hmm, kinéztem magamnak egy Sächer torta szeletet.
- Az nekem is jó lesz - intett a pincérnek. A vacsora után elmentünk sétálni a Duna-partra.
- Kérdezhetek valamit? De, ha kínos, akkor ne válaszolj rá.
Ó, mára elég a kínos kérdésekből...
- Kérdezz csak - mondtam végül.
- Ki volt az a srác, akivel jártál, amikor először találkoztunk? Mert az egyértelmű, hogy volt valakid, aki már nincsen...
- Na, ez a nap legkínosabb kérdése... Igazából közös megegyezés alapján nem beszéltünk róla... És nem egyeztettem vele, hogy a titok fel van-e oldva... Ha nem rohansz egyből a sajtóhoz, akkor elmondom.
- Cserkész becsület szó - tette a kezét a szívére. Felnevettem.
- Éder Krisztián...
- Nem mondod? - döbbenten meredt rám. Sóhajtottam egyet.
- De, igen. Igazából egymás szomszédai voltunk, így találkoztunk. Aztán valahogy kialakult ez az egész.
- Legalább őt nem ütötted el - nevetett.
- Na, azért neked sem lett semmi bajod - ütöttem meg a vállát. Elkapta a kezem. Kicsit félve néztem rá. Most mi lesz?