Elmentünk az orvoshoz, aki mindenféle vizsgálatra elküldött. Közben persze nem állhatott meg az élet. Két vizsgálat között rohangáltam. Lefoglaltam a Syma csarnokot, lépcsőt és kivetítőt intéztem. A táncpróbákat sem hanyagoltam. Nem akartam lemaradni. Hetek teltek el úgy, hogy semmit se tudtam a betegségemről, de már öt kilót fogytam. Ami az én esetemben egyenlő volt azzal, hogy kezdtem csontvázzá válni... A táncpróbákon már egyre többször ültem le, s gyakran zúgott a fülem is.
- Nem lesz ez így jó - csóválta a fejét Szandi. - Lehet, hogy nem kéne fellépned velünk.
- Ne viccelj! Már nagyon előre haladtunk. Ki lenne helyettem? - érveltem.
- De, ha összeesel a színpadon?
- Nem lesz gond. Ígérem - tettem a szívemre a kezem.
- Ezt te érzed - jött oda Sanyi. - De pihenj többet kérlek. Tényleg nem szeretnénk, ha bajod esne.
- Rendben van. Egy órával többet alszok - ígértem. Persze ebből semmi sem lett.
Továbbra is vártuk, hogy vajon lesz-e a sok orvosi vizsgálatnak eredménye. Én próbáltam többet pihenni és enni, de egyre többször jött rám szédülés, a fülzúgással pedig már nem tudtam mit kezdeni. Hallásvizsgálaton nem találtak semmit. Úgy éreztem, ördögi körben vagyok, miközben több helyen is teljesítenem kellett. A munka mellett igyekeztem Krisztiánnal is együtt lenni, de egyre kevesebb időm jutott rá. Persze, ő is dolgozott, így duplán nehéz volt összeegyeztetni a találkákat.
- Hiányzol - írta egyik nap msnen. Otthon voltam, ügyeket intéztem, de közben felmentem csevegni.
- Te is nekem. Borzasztó, hogy itt lakunk, egy épületben, de nem vagyunk együtt.
- Ez így van. Biztosan ne menjek át? Legalább egy puszira...
- Jó volna, de így is alig haladok. És megígértem, hogy többet alszok.
- Tudom. Akkor pihenjél drágám. Ma mit ettél?
Annyira aranyos! Mindig odafigyelt, hogy egyek rendesen.
- Reggelire pirítóst teával, ebédre Szandi anyukájával együtt ettünk húslevest és rántott húst sült krumplival, vacsorára pedig itthon csináltam egy kis sós krumplit, miután az ebédet egy az egyben kihánytam :S.
- Jajj - írta - De legalább valami már megmarad benned.
- Ez a szerencse. Így is, Sanyi már aggódik, hogy nem tudok velük fellépni.
- Azért ne erőltesd, ha nem megy!
- De megy! És már nincs más.
- Oké. Na, lépek, még írok, aztán alvás. Te is siess az ágyba!
- Rendben van drága. Jó éjt!
- Neked is! Szia! Puszi.
- Puszi.
Közben Szandi és Ben már a sokadik randijukra mentek. Valahol örültem neki, hogy a barátnőm találkozgat valakivel és úgy vettem észre, eléggé lelkes. És, ha ő boldog, én is.
- Szép az este - sóhajtott a lány. A Duna parton sétálgattak a csillagok alatt.
- Igen, szerintem is - mondta Ben, majd óvatosan Szandi keze után nyúlt. Így sétáltak egy ideig, majd a srác hazakísérte őt.
- Örülök, hogy ismét találkoztunk - mosolygott Ben. A lány visszamosolygott rá. Lassan közeledett az arcuk egymáshoz. Az első csók Szandiék házának bejárata előtt, a csillagos ég alatt csattant el. Másnap reggel barátnőm roppant lelkesen mesélte a történteket, miközben én igyekeztem koncentrálni arra, amit mond. Nehezen ment, éppen a reggelim maradékát takarítottam a padlóról... Egyre veszélyesebbé vált a helyzetem, már a mosdóba sem sikerült kijutnom. Ezt úgy döntöttem, hogy nem említem meg senkinek. Jobb, ha nem tudnak róla. Így is nagyon aggódnak már értem.
- Jössz ma táncra? - kérdezte, miután beszámolója végére ért.
- Ö, most nem tudok, vagyis, megyek majd, csak kések kicsit - hebegtem. Zúgni kezdett a fülem.
- Valami baj van? Jól vagy?
- Minden oké - hazudtam. - El kell intéznem valamit tánc előtt, ezért nem biztos, hogy időben odaérek. De sietni fogok.
- Rendben van. Akkor jó munkát! Szia!
- Köszi. Szia!
Szandi nagyon furcsállta a viselkedésemet. Éreztem a hangján. Nem tudtam mit tenni, elmentem újra az orvoshoz. Megvizsgált. Ezúttal a hallásvizsgálaton is elkezdett zúgni a fülem.
- Lehet, hogy részleges halláskárosodása lett. Biztosat csak később tudok mondani. Kerülnie kéne a túl nagy zajt...
- Az lehetetlen. Nemsokára fellépés, ott kell lennem - ellenkeztem az orvossal. Ez képtelenség!
- Akkor mindenképpen használjon füldugót.
- De én is fellépek! Hogy táncoljak, ha nem hallom a zenét?
- Sajnálom, ez az ön döntése. Ha ott akar lenni, fel is akar lépni, szíve joga. De nekem az a dolgom, hogy figyelmeztessem: komoly gondjai lehetnek, ha nem hallgat rám.
- Értem. Köszönöm!
Szomorúan mentem haza. Most mi tévő legyek? Nem tehetem meg, hogy néhány héttel a koncert előtt közlöm, nem lehetek ott a színpadon... Nehéz döntés volt, de az élet kegyetlen... S a munka az első. Senkinek sem szóltam arról, amit az orvos mondott. Úgy tettem, mintha minden rendben volna, közben igyekeztem rengeteg energiát gyűjteni. Amikor csak lehetett, hazamentem. Pihentem, ettem... Sokszor lett hányás a vége. Táncpróbák után rendszeresen zúgott a fülem. De nem érdekelt már. Elhatároztam, hogy megcsinálom ezt a bulit. Elkezdtem, be is fejezem. Ezen kívül pedig...
- Megírom a szöveget a közös dalhoz - közöltem Krisztiánnal.
- De jó! - ölelt meg. - És el is énekled velem?
- Megpróbálom.
- Most nagyon boldoggá tettél! - csókolt meg. Én is örültem. Közben azt éreztem, minden energiámat fel fogom őrölni azzal, hogy ennyi mindent elvállalok...

Vélemények!

következő rész->