- Egyébként Tomika, de jelenleg bunkóka - húzta a száját Krisztián. - Mi bajod van haver?
- Tudod te. Na, ha ő itt alszik, én mentem. Csá! - Azzal lelépett. Nagy szemekkel fordultam Krisz felé.
- Elmeséltem neki a Greges dolgot. És nem éppen úgy vette le az egészet, ahogy kellett volna. Szerinte hazudsz.
- Aha. Elítél, anélkül, hogy ismerne. Tök jó - gúnyolódtam.
- Ne haragudj rá. Ő ilyen fura ember. De amúgy nagyon jó fej. Majd idővel megenyhül.
- Bizonyára. Na, lepakolok. El kéne intéznem néhány ügyet.
- Oké, nekem is van egy kis dolgom még. Ülj le az asztalhoz, én meg csinálok valami kaját.
- Miattam nem kell főznöd - simogattam meg a karját.
- Viccelsz? Éhen halok... Különben is, csak spagettit csinálok.
- Jól van, te kis kukta - pöcköltem meg az orrát, aztán bementem a szobába. A táskámat ledobtam az ágy mellé, a laptopot kipakoltam az asztalra. Aztán valamilyen belső hang a zongorához vezérelt. Kicsi koromban meg akartam tanulni játszani rajta, de anyáék nem engedték. Sosem tudtam, melyik hang milyen. Szöveget írni tudok, de dallamot azt nem. Mégis magához vonzott a hangszer. Leültem, és csak úgy elkezdtem játszani rajta, teljesen értelmetlenül. Tényleg klimpírozásnak hangzott, mégis valahogy jól esett. A végén tapsot hallottam magam mögött.
- Jaj, ne viccelj már, Krisztián - takartam el az arcom zavaromban. - Tök béna volt.
- Igen, az lehet. De én mindent szeretek, amit csinálsz! - ült le szorosan mellém. Majd játszani kezdett. Számomra ismeretlen dallam csendült fel. Tudtam, hogy ez az, amit hozzám írt... Vártam a szöveget, de három perc után sem jött.
- Nagyon szép - mondtam. - De hol a szöveg?
- Arra szeretnélek kérni, hogy ehhez a dalhoz te írj.
Döbbenten néztem rá.
- De hát...
- Igen, tudom. Mindig én szoktam írni. Mégis, ehhez a dallamhoz nem találtam igazán találó szöveget.
- Írjuk együtt.
- Ó, duett, erre nem is gondoltam...
- Állj, nem! Én nem éneklek!
- De, légyszi'! Szerintem nagyon jó lenne! Biztos siker!
- Engem nem érdekel ilyesfajta siker. Én másokat akarok sikerre vinni.
- Ennek részese is lennél, meg mást is sikerhez vezetnél. Kettő az egyben. Na?
- Még alszok rá egyet. Most pedig kérek szépen tésztát, aztán elintézek pár dolgot.
- Rendben van - puszilta meg a homlokomat, majd hozott nekem egy tányér spagettit. Megettük a kaját, én beültem a laptop elé, ő pedig elment fürdeni. Szokás szerint válaszoltam néhány rajongói levélre, üzentem Zolinak, hogy holnap kettőre legyen a stúdióban. Aztán írtam Szandinak, hogy Krisztiánnál alszok. Válaszul sok vigyort küldött. Amíg vártam Kriszre, a dalon gondolkoztam. Vajon jó ötlet lenne egy duett? Nekem nincsen jó hangom. Jó, megírhatnám a szöveget, de hogy énekeljek is?
- Min töröd a fejed? - jött be a szobába Krisz.
- A közös dalon. Nem akarok énekelni. Szandival is csak azért tettem meg, mert ő kérte. Ez nem azt jelenti, hogy neked nem szívesen tenném meg - mondtam, mert láttam, hogy beleszólna. - Csak... Nem vagyok énekesnő.
- Tudom. De szerintem nagyon jó lenne. Legalább a refrént!
- Jó, megálmodom... És most? Azt mondtad, neked is van pár elintézetlen ügyed.
- Ja, főznöm kellett és fürdeni - vigyorgott rám. - Gondoltam, addig te melózhatsz.
- Te annyira édes vagy! - simogattam meg az arcát.
- Mennyire? - hajolt közelebb. Tarkójára csúsztattam a kezem. Ő átkarolta a derekamat, közelebb húzott magához. Összesimulva csókolóztunk. Nagyon meghitt pillanat volt, alig akartam elengedni őt.
- Egész este tudnám ezt csinálni - mondta.
- Aztán mindketten karikás szemmel mennénk holnap dolgozni - nevettem.
- Igaz. Nézzünk még filmet vagy aludjunk inkább?
- Most nincs kedvem filmezni. Maradjunk az alvásnál.
- Rendben van - adott még egy csókot, aztán bebújtunk az ágyba. Egymáshoz bújva aludtunk el. Másnap reggel mosolyogva ébredtem. Jó érzés volt magam mellett tudni azt, akit szeretek. Mivel hamarabb felébredtem, gondoltam, meglepem. Főztem kávét, csináltam néhány pirítóst, és bevittem a szobába. Éppen akkor nyújtózkodott Krisztián.
- Istenei ez az illat! Egy angyal vagy! - csókolt meg.
- Vigyázz, nehogy kiöntsd a kávét! - figyelmeztettem.
- Kár volna érte - kortyolt bele. - Hm, pont jó. Nem is hideg, nem is forró... Ügyes vagy! - kacsintott rám.
- Köszi. Kávéfőzésben jó vagyok.
- Remélem, pirítósban is - vigyorgott, majd beleharapott egybe. - Nagyon finom.
- Nem kell nagy tudás hozzá - nevettem. - De örülök, hogy ízlik.
- Mai program? - kérdezte.
- Mennem kell a stúdióba, aztán futkosok egy sort... Karácsonyra gálaműsort szeretnénk.
- Értem. És mikor jön ki az album?
- Remélhetőleg novemberre meg lesz az is. Neked hogy áll?
- Valószínűleg idén is sikerül a szülinapomra kiadni.
- Az tök jó! - lelkesedtem. - Elsők közt fogom megvenni.
- Viccelsz? Az első példányt megkapod ajándékba.
- Oké - kacagtam. - De névre szólóan dedikáld.
- Úgy lesz! Ráírom, hogy a legédesebb lánynak a világon, akit mindennél jobban szeretek.
Teljesen elhűltem. Meredten néztem rá.
- Tudod, hogy most mondtad először, hogy szeretsz?
- Tudom. Jól esett kimondani.
- Én...
- Nem muszáj mondanod, csak azért, mert...
- Ne már! Tudod, hogy szeretlek és szívesen ki is mondom.
- Köszönöm! - csókolt meg újra. - A reggelit is. Nekem ma lazább napom lesz. Este?
- Átjöhetsz hozzám. Itt valaki úgysem lát szívesen... - sandítottam a bejárati ajtó felé. Nemsokára feltűnt Tomika.
- Még itt vagy?
- Nem tudom, mi a bajod...
- Az a te gondod! - legyintett, majd bevonult a szobájába.
- Majd beszélek a fejével - mondta Krisz.
- Nem fontos. Megyek, letusolok, aztán hívnom kell Szandit.
- Oké, menj csak.
 

Vélemények!

következő rész->