Először azt hittem, viccel.
- Az nem lehet!
- Kiszámíthatatlan az élet.
- Nem hiszem, hogy ennyire bamba volnék. Sosem láttalak.
- Nem voltál bamba.
Ekkor kopogtak.
- Pillanat - írtam, majd mentem az ajtóhoz. Ő állt előttem.
- Beengedsz? - nézett rám nagy szemekkel. Olyan aranyos volt, mint egy kölyökkutya.
- Gyere - tártam szélesebbre az ajtót. Leültünk a kanapéra, közben Krisz a telefonján kilépett az msnből, én meg kikapcsoltam a laptopot. Egyszerre szólaltunk meg.
- Szóval...
Nevettünk egy nagyot.
- Mióta tudod, hogy szomszédok vagyunk? - kérdeztem.
- Amióta ideköltöztél.
- Komolyan? Felfoghatatlan. Hogyhogy nem találkoztunk?
- Találkoztunk. A boltban, emlékszel?
- Követtél?
- Nem. Vagyis... Kezdem az elejétől. Beköltöztél, én láttalak, csak te úgy el voltál foglalva a dobozokkal, hogy nem vettél észre. Egyszer láttalak az ablakból is, amikor festékes vödrökkel jöttél felfelé. Aztán amikor a boltban találkoztunk, akkor nem követtelek, csak egy házban lakunk... Láttam, hogy jössz fel, megnéztem, melyik a te lakásod.
- A nevemet... Nem is tudtad. Úristen, be sem mutatkoztam! - kaptam a fejemhez.
- Semmi baj - mosolygott. - Amikor mondtad, hogy menedzser vagy, egyből megkerestelek az interneten. Így megtudtam a neved és megtaláltam az msn címed is.
- Értem. Nem jöttem rá egyből, hogy te vagy.
- Gondolhatod, hogy szupertitkos msnem van, különben mindenki tudná.
- Aha. Tényleg kicsi a világ. Felköltözök Pestre, és pont a te szomszédodba... Vagyis nem teljesen.
- Ja, én eggyel lentebb lakok, és jobbra.
- És most? - néztem rá kérdőn.
- Éhes vagyok - mondta. Felnevettem.
- Nincs itthon semmi. Holnap akartam boltba menni.
- Miért nem ma? A szupermarket éjjel-nappal nyitva van.
- Az igaz. De le kéne tusolnom. Tiszta füstszagom van - húztam a számat.
- Rendben van. Lemegyek, én is tusolok egyet. Fél óra múlva a kapu előtt találkozunk.
- Oké - vágtam rá, majd kikísértem. Előkaptam fehérneműt, egy felsőt és egy nadrágot, s berobogtam a fürdőszobába. Gyors zuhany, aztán testápoló, parfüm, semmi smink. Csak vásárolni megyünk... Azért írtam egy sms-t Szandinak: "Szia! Vásárolni megyek Vele!:) Holnap mesélek. Puszi"
Lerohantam a lépcsőn, és mosolyogva csatlakoztam a kapunál várakozó úriemberhez. A bolt előtt szereztünk egy kocsit, mivel sok mindent akartunk venni. Legalábbis én biztosan. Először elmentünk enni. Én pizzát kértem, Krisz csirkecombokat.
- Ilyenkor sem voltam még itt - mondtam. Hajnali öt óra volt.
- Ahhoz képest, hogy fáradt vagy...
- Na, igen. A tusolás felfrissített. Meg most két napig pihenőn vagyunk.
- Az jó. Nekem ma este is fellépésem lesz.
- Nem mondod? Akkor aludnod kéne!
- Máris ágyba küldesz? - vigyorgott.
- Most megérdemelnél egy pofont.
- És mi lesz a puszimmal?
- Mivel nem akarsz aludni, nem jár jó éjt puszi - jelentettem ki. Megettünk mindent, aztán ittunk egy kólát, s elindultunk bevásárló körútra. Én megcéloztam az üdítőket. A szokásos ásványvíz és szőlőlé mellől nem hiányozhatott az energiaital sem.
- Azt mondtad, pihensz. Akkor minek az energia?
- Aktív pihenés lesz. Rengeteget kell rohangálnom, mert utána felvételek lesznek.
- Akkor gondolom, csokit is veszel - vigyorgott, majd leemelt egy egész doboz epres táblás csokit, és beletette a kocsiba.
- Azért ennyi nem kell - ráztam a fejemet.
- Gondoltam felezünk. Kipróbálom én is, hátha így kreatívabb leszek.
- Őrült vagy! - nevettem. Még néhány mentolos csokit is pakoltam, majd irány a péktermékek részlege.
- Szükségem lesz kenyérre - raktam be két kilót. Néhány kakaós csiga és túrós batyu is a kocsiba került. Krisztián a pizzás kiflivel szemezett.
- Nagyon finom, én már kóstoltam - biztattam, mire eltett hármat.
- Hiszek neked - kacsintott rám. Miután mindent megvettünk, fizettünk, s hazaindultunk. A szatyrok nagy részét Krisz vitte. Hiába mondtam, hogy elbírom... Pasik! A konyháig kísért.
- Most már nyugodtan leteheted - mutattam a pultra. Elkezdtem kipakolni, ő meg kérés nélkül segített. - Igazán köszönöm a kedvességedet - mondtam, miután végeztünk a pakolással.
- Megérdemlem végre azt a puszit? - somolygott.
- Talán mész aludni? - húztam az agyát.
- Nem. De azt mondtad, hogy ki kell érdemelni. És nem azt, hogy aludnom kell.
Nevetve arcon pusziltam, és kifutottam a konyhából. Ő jött utánam. A kanapé körül kergetőztünk, mint a kisgyerekek. Kacagva ugrottam el előle, amikor a kanapéra lépve próbált elkapni. Önfeledt játékunkból a telefon csörgése zökkentett ki minket.
- Szandi vagyok. Gáz van.

Vélemények!

következő rész->