Még néhány ecsetvonás... És elkészültem! Végre! Legszívesebben felugrottam volna örömömben. Kemény két hétig festettem a lakást, míg olyan lett, amilyenre akartam. Ez a világos lila annyira jó! A boltban már az eladónő agyára mentem, mire végre sikerült kikevertetnem vele ezt az árnyalatot. A nagy örömre nem ártana enni valamit. Ma még csak pár szem kekszet sikerült magamba tömnöm. Túlságosan lefoglalt a lakás csinosítása, nem foglalkoztam az evéssel. Na, akkor irány a boltba! Mivel természetesen a hűtő üres...
Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, és irány a közeli bevásárlóközpont. Megcéloztam a péksütiket. Válogatás nélkül pakoltam mindent, ami táplálónak tűnt. Utána az üdítők felé mentem. Hm... Vettem néhány energiaitalt. Szükségem lesz rá a következő napokban. Aztán gyümölcslé, ásványvíz... Félig meg is telt a kocsi. Mire a mirelit osztályra értem, kopogott a szemem az éhségtől. Nem bírtam ki, muszáj voltam kitérőt tenni, és egy szelet pizzát bedobni. Két deci kólával lekísértem, vettem két csomag fagyasztott sült krumplit, majd folytattam utamat a csokik és chips-ek felé. Éppen azon gondolkoztam, hogy epres vagy mentolos csokit vegyek, amikor valaki megszólított.
- Ne haragudj! Meg tudnád mondani, merre találom a tésztákat?
Felnéztem. Azonnal felismertem őt.
- Két sorral odébb van - mutattam. Élőben sokkal helyesebb - gondoltam.
- Köszi! - mondta, elköszönt, és elindult abba az irányba. Én végül epres és mentolos csokit is vettem, aztán fizetni mentem.
- Hűű, most látom mennyi mindent vettél - szólalt meg mögöttem a tésztás fiú.
- Igen, nagy bevásárlást tartok. Megtaláltad a tésztát? - kérdeztem, miközben a kosarára sandítottam.
- Ööö, ja. Spagettit főzök - közölte mosolyogva.
- Látom - nevettem rá.
- Errefelé laksz? - érdeklődött.
- Nemrég költöztem a lakótelepre.
- Értem.
Közben fizettem, és mindent bepakoltam a kocsiba.
- Örültem a találkozásnak. Gyakran vásárolok itt, biztosan összefutunk még - mondta búcsúzóul.
- Előfordulhat - néztem rá sejtelmesen. Vidáman pakoltam be minden szatyrot a kocsiba, s hazahajtottam. Jó érzés volt végre megtölteni a hűtőt és a kamrát. Miután mindent a helyére raktam, felhívtam Szandit.
- Szia Linda! Már vártam a hívásodat! - szólt bele a telefonba. - Milyen az új lakás?
- Nagyon király! - nevettem. - El sem hiszed, kivel futottam össze a boltban!
- Na, mesélj!
- Krisztiánnal! - kacagtam.
- Ez kész! - hahotázott ő is. - Gondolom, meg sem ismert.
- Persze, hogy nem. Képzeld, spagettit főz!
- Ja, most nézem, kiírta twitterre is. És köszöni a kedvességedet!
- Mi? - csodálkoztam.
- Idézem: "Ma spagettit főzök. Köszönöm annak a kedves lánynak a szupermarketben, hogy megmutatta, merre találom a tésztákat!"
- Juj! Ebből nagy kombinálás lesz.
- Nem hiszem. Biztosan azt hiszik, hogy valami eladóval beszélgetett.
- Igazad lehet. Na, szívem, holnap felvétel!
- Tudom.
- Ne izgulj! Jól fog sikerülni!
- Ja. A következő napokra beköltözhetünk a stúdióba!
- Azért ez túlzás. De vettem energiaitalt.
- Én meg gyógyteákat. Kell a hangomnak.
- Így van. Jól tetted. Akkor holnap találkozunk!
- Rendben van! Aztán, ha megint találkozol vele, hívjál!
- Naná! Puszi!
- Pusz!

Nagyon fáradtnak éreztem magamat. A költözés és lakásfelújítás sok erőmet elvette. De szükség volt rá. Nem akartam minden nap 140 kilométert utazni, hogy dolgozhassak. Szandival együtt dolgoztunk első, bemutatkozó albumán. Én, mint szövegíró és menedzser működtem közre, ő énekelt, a zenét pedig egy nagyon jó ismerősünk, Zoli szerezte. A stúdiót, ahol holnaptól dolgozni fogunk, Zolinak köszönhetjük. Évek óta hangmérnökként dolgozik, így sokat mozog zenei berkekben. Szandival közösen fizetjük a költségeket. Én persze igyekszem minél több megjelenést, fellépést szervezni. Remélhetőleg, meg lesz a munkánk gyümölcse. Erre várunk már egy éve!

Vélemények!

következő rész->