Elérkezett a forgatás napja. Életem második klipje lesz ez. Örültem neki, hogy te is benne vagy. A legjobban szerintem a házibuli jelenete sikerült. Ahogy fogtam Márk kezét, miközben téged Lola vigasztalt... Rendesen beleéltem magamat az egészbe. Ezúttal vissza is néztem néhány részletet.
- Azt kell mondjam, hogy ügyesek vagyunk - nevettem. Összenéztünk. Bizsergést éreztem. Vajon meg fog törni a jég? Leomlik a fal, amit azóta emeltél, amióta a múltkor hazakísértél?
- Egyetértek - mondtad végül. Paff!
- Mertél volna mást mondani - csúszott ki a számon. A többiek felnevettek. Te csak grimaszoltál.
- Még nézzünk néhány jelenetet - intett Viktor. Nem értettem már semmit sem. Eddig úgy tűnt, mintha akarnál valamit. Most meg... Bizonyára félreértettem. Ez lehet a magyarázat. Úgy éreztem, kicsit el kell vonulnom. Kimentem a stúdióból az utcára. Elsétáltam az állomás felé. Itt vettük fel azt, ahogy megérkezek, s te meglátsz. Egy pillanatra egymásra néztünk, majd én mentem tovább. Te pedig csak néztél utánam... Azt hiszem, tényleg jól tudunk együtt dolgozni. Egész nap minden gördülékenyen ment. A falnak támaszkodtam.
- Kiszellőzteted a fejed? - szólaltál meg hirtelen mellettem. Ijedtemben ugrottam egyet.
- Néha azt is kell - mondtam, miután felocsúdtam meglepetésemből. - Követtél?
- Fogjuk rá. Nem vettem egyből észre, hogy eltűntél.
- Friss levegőre vágytam.
- Értem. Nem inkább arra, hogy ne láss engem?
Csodálkozva néztem rád.
- Ez micsoda kérdés? Semmi bajom veled.
- Néha nagyon nem úgy tűnik.
- Nem tudom, mire gondolsz.
- Beszólogatsz nekem.
- Csak poénkodok!
- Én nem találom viccesnek.
Kezdtem azt érezni, hogy szakadék nyílik közénk.
- Ne haragudj! Tényleg csupán viccnek szántam. Akarattal nem bántanálak meg - mondtam.
- Jó, elhiszem. Lassan vissza kéne mennünk - fordultál el, de megfogtam a karodat.
- Valami baj van? - néztem a szemedbe. Teljesen ellágyult a tekinteted. A térdem megroggyant, a szívem hevesen vert.
- Semmi - suttogtad. Lassan közeledtél felém. Éreztem a szikrákat körülöttünk. Az ajkunk összeért. Halkan sóhajtottam. Egyik kezeddel átkaroltad a derekamat, a másikkal a hajamba túrtál. Én a nyakad köré fontam karjaimat. Önfeledt csókolózásba kezdtünk. Mintha megszűnt volna a világ, s csak mi ketten voltunk benne... A varázs akkor sem szűnt meg, amikor ajkaink szétváltak. Szorosan öleltél, nem akartál elengedni.
- Az előbb még vissza akartál menni - incselkedtem.
- Nem olyan sürgős - mosolyogtál. Megszólalt a telefonom.
- Viktor az. Szerintem minket keresnek - bontakoztam ki az ölelésedből. Kinyomtam a telefont.
- Akkor menjünk - és megfogtad a kezemet. Kicsit pirulva léptem be melletted a stúdióba. Először Lola vette észre, hogy kézen fogva érkeztünk, tapsolni kezdett. Majd a többiek is kapcsoltak, és teljes tapsorkán kísért minket.
- Épp ideje volt - ordította Eszti. Én rákvörösen ültem le, te pedig nem kevésbé piros arccal mellém.
- Ha mindenki kimúlatta magát, akkor szólnék pár szót - kezdte Viktor komoly arccal. - Szeretném mindenkinek megköszönni az egész napos munkáját. Kitettetek magatokért. A vendég énekeseknek és táncosoknak külön is köszönöm, hogy kevés szabadidejükből áldoztak ránk. Ginának és Krisztiánnak pedig gratulálok! - fejezte be hamiskás mosollyal. Fejcsóválva mentem az öltözőbe. Lassan mindenki szedelőzködni kezdett.
- Azért kerestelek amúgy - jött oda Viktor hozzám -, mert sürgősen el kell mennem. Egyedül kéne haza menned.
- Elvisszük mi - ajánlottad.
- Ja, persze, jó ötlet - vigyorgott a menedzserem, majd mindenkitől elköszönt. Boldogan szálltam be melléd a kocsiba.
- Jó kis nap volt - kezdte Orsi a beszélgetést.
- Aha - nyugtáztam.
- Főleg nektek - mosolygott a visszapillantó tükörbe.
- Nagyon vicces vagy, Orsi - gúnyolódtál.
- Ne vedd a szívedre kölyök. Mostanában nagyon érzékeny vagy.
- Az lehet.
Egy ideig csendesen utaztunk tovább. Egy percre sem akartad elengedni a kezemet. Ez nagyon jól esett. Aztán hirtelen dörögni, villámlani kezdett.
- Ónos esőt mondtak mára - közölte Orsi. - Remélem még az égszakadás előtt hazaérünk.
Sajnos kívánsága nem teljesült. Szakadó esőben próbáltunk minél hamarabb célhoz érni. Azért Orsi arra is figyelt, hogy az útviszonyok nem a legjobbak. Egyszer majdnem kicsúsztunk, de sikerült az úton tartani a kocsit.
- Nem sok híja volt - hüledezett Orsi, majd hirtelen hatalmas csattanást hallottunk. Valaki nekünk jött, és taszított egyet rajtunk. Olyan volt, mintha lassított felvételt látnék. Orsi igyekezett, de már későn. A kocsink kicsúszott, egyenesen egy oszlop felé tartottunk. Láttam, ahogy közeledik, reflexből magam elé kaptam a kezemet. Orsi oldalán kinyílt a légzsák, minket hátul visszahúzott a biztonsági öv. Éreztem, ahogy belevág a bőrömbe. A következő kép, ahogy látom a vérző arcod. Bizonyára beverted a fejed. Orsi eszméletlenül feküdt a légzsákon. Én pislogtam. Vér folyt a szemembe. Karomat magam mellett leeresztve tartottam. Mozdulni próbáltam, de képtelen voltam rá. Mintha derékból leszakítottak volna. Napokkal később tértem magamhoz. Világoszöld falakat láttam, gépek csipogását hallottam. Testemből több helyről csövek lógtak ki. Oldalra fordítottam a fejem. Láttam, hogy a szomszédos ágyon fekszel. Ágyad mellett Orsi pihent egy széken. Nem vette egyből észre, hogy felriadtam.
- Orsi - suttogtam, mire felnézett. Ahogy felállt, láttam, hogy be van gipszelve a karja.
- Eltört - mondta.
- Értem - még mindig csak suttogni tudtam. - És ő?
- Agyrázkódás, bordatörés. Semmi komoly, csak most alszik.
- És én? - tettem fel a nagy kérdést. Orsi szemeiben könny csillogott. Szája elé kapta a kezét. Nem tudta elmondani... Belépett az orvos. Szomorú arccal sétált az ágyamhoz, hogy elmagyarázza, mi történt velem. Zokogni kezdtem. Nyugtatót kaptam. Aztán elaludtam. Nem akartam többé érezni. Bárcsak most véget érne az életem!

Vélemények!

következő rész->