Olyan extázisban jöttem le a színpadról, hogy elfelejtettem, hol vagyok. A dal után adtál két puszit, én pedig szinte lebegtem… Még most is alig hiszem el, hogy ez megtörtént velem! Dia a nyakamba ugrott, többen megveregették a vállamat, miközben sikítoztak, mert elindult a Ne add fel című dal… Én már nem voltam képes többé semmire sem figyelni. Inkább megfogtam Dia kezét, és elindultunk a bárpult felé.
- Ez eszméletlen volt! – mondta. – Nem is tudtam, hogy ilyen jól énekelsz!
- Én sem. Csak otthon szoktam néha énekelgetni, de általában csendesen, mert tesóm folyton lehurrog. Szerinte jobban táncolok, mint énekelek.
- Ezt nem tudhatom, még nem láttalak élőben. Te csajszi, én azt hittem, hogy ez nagy égés lesz. E helyett szinte sztárként bántak veled!
- Fura érzés – sóhajtottam, majd a színpad felé néztem. Éppen ekkor indultál el az öltözők felé, a táncosokkal a nyomodban.
- Nem megyünk utána? – kérdezte Dia.
- Fogalmam sincs, mit akarok – válaszoltam. – Menjünk ki levegőzni!
Elindultunk a tömegben kifelé. Össze voltam zavarodva. Ahogy rám néztél… Csodálatos volt! A dal, a fények, a szemed… Teljesen megbolondítottak. Képtelenség volt mindezt kiverni a fejemből. Kisétáltunk az utcára. Mellbe vágott a hideg levegő. Még kabátban is iszonyúan fáztam. Felnéztem az égre. Dia megérintette a karomat, majd mutogatni kezdett. A keze irányába néztem, és megállt a szívverésem. Ott álltál, a fekete kocsinak támaszkodva. Istenem, most mit tegyek? Barátnőm rángatni kezdett, majd próbált maga előtt tolni, én mégsem mozdultam.
- Hé, mi van veled? Menj már oda! – kiáltott rám, mire felénk néztél. Mosolyogtál, én pedig majdnem elolvadtam. Tudom, nem kéne ezt éreznem, mégis… Aztán elindultál felém.
- Tök jól énekeltél. Gina, igaz?
- Öhm, igen. Köszi…
- Mióta énekelsz?
- Nem vagyok képzett énekes, csak otthon dalolgatok néha.
- Gina táncol – kotyogott közbe Dia. Felnevettél.
- Az nagyon jó. Van hangod, és mozogni is tudsz… Miért nem fedezett fel eddig senki?
- Kérdezz könnyebbet és kettőt – nevettem. Egymás szemébe néztünk… Ekkor értek oda a táncosaid. Rám mosolyogtak.
- Jól énekeltél! – mondta az egyik. – Andris vagyok – nyújtott kezet.
- Én pedig Düki – szólalt meg a másik srác.
- Sziasztok! – fogadtam el a felém nyújtott kezeket.
- Gina táncolni is tud – mondtad. Elpirultam.
- Nahát! – vágott csodálkozó arcot Andris. – Felléphetsz velünk máskor is! – kacsintott.
- Bárcsak megtehetném… - sóhajtottam.
- Megteheted. Jöhetsz velünk – vágta rá Düki.
- Gina nem pesti – közölte Dia. Meglepetten néztél rám.
- Akkor ti honnan ismeritek egymást?
- Az internet csodákra képes.
- Ja, értem. – Bólintottál.
- Sajnos, mennünk kell. Remélem, azért találkozunk még! – intettek Andrisék, majd beszálltak egy másik kocsiba, és elhajtottak. Hamarosan jött Orsi.
- Lányok, nekem is mennem kell – mondtad. – De én is remélem, hogy még összefutunk!
- Te énekeltél a kölyökkel? – nézett rám Orsi.
- Igen – motyogtam.
- Itt a névjegyem – mondta –, hívj fel hétfőn. Azt hiszem, tudok valakit, aki felkarolna téged.
- Ó! Köszönöm – mást nem tudtam kinyögni. Ti is beszálltatok a kocsiba, majd integetve hajtottatok el. Döbbentem néztem utánatok.
- Csupa hihetetlen dolog történt ma este – összegezte a dolgokat Dia.

Vélemények!

következő rész->