Izgatottan készülődtem az estére. Egy órája hívtál fel, úgyhogy maximum fél órám van még, hogy felöltözzek. De én még mindig tanácstalanul álltam a szekrény előtt. Elmegyek melltartóban és bugyiban, nagy sikerem lesz… Végül egy lila, garbós nyakú pulcsit, egy hozzá illő lila csőnadrágot és kedvenc fekete övemet veszem fel. Felhúzom a magas sarkú csizmámat, már a szempillámat festem, amikor ismét csörög a telefonom.
- Itt vagyok lent.
Utolsó simítások. Lerobogok a lépcsőn. Te éppen akkor szállsz ki a kocsiból. Azt hittem, a szokásos lesz rajtad: csupa fekete. E helyett csak a kabátod ilyen színű. Farmernadrág, sötétkék póló, világoskék öv van rajtad. Nagyot nyelek, majd odalépek hozzád.
- Szép jó estét!
- Neked is! – mosolyogsz, majd puszit adsz. Anyám, elájulok! Ez az illat…
- Szerintem menjünk gyalog. Csak pár percre van innen a pizzázó.
- Rendben van – mondod. Elindulok. Csendesen lépdelsz mellettem. A csizmám sarka kopog az aszfalton. Érdekes kontraszt. Megérkezünk. Gálánsan előre mész, kinyitod az ajtót, belépsz, majd utat engedsz nekem. Mosolygok. Valaki itt nagyon ismeri az illemet. Leülünk hátul egy asztalnál. A pincér már jön is felvenni a rendelést. Közösen választunk feltétet, aztán megvárjuk, amíg kihozzák az üdítőt.
- Szóval… Jó hely – mondtad.
- Aha, szeretek ide járni.
- Vettem észre. A pincér egyből felismert – nevettél.
- Zavar, hogy téged nem? – incselkedtem.
- Nem. Kifejezetten jó érzés, hogy nem rohannak le autogramért és fotóért…
- Akkor biztos kiakadtál, amikor dedikálnod kellett.
- Végül is nem, mert direkt ezért lett kitalálva. Csak, amikor az utcán nem tudok nyugodtan végigmenni… Az már kicsit zavaró.
- Megértelek. De az ismertség ezzel jár. Van, aki élvezi.
- Persze, én sem tudom megunni. Tehát nem arról van szó, hogy esetleg elegem volna a rajongókból. Egyszerűen jó néha a nyugi.
- Megértelek. Lenne egy kérdésem. Talán fura lesz…
- Kérdezz.
- Miért futottál utánam? Én is csak egy rajongó vagyok a sok közül.
- Szerintem meg nem.
Azt hiszem, ekkor éreztem először, hogy szeretlek. Ahogy rám néztél, megfogtad a kezem… Mai napig képtelen vagyok elfelejteni azt az érintést.
- De miért gondolod így?
- Fogalmam sincs. Amikor rád néztem, úgy éreztem, megnyílik alattam a föld. Nem szoktam ilyet érezni, csak azt tudtam, hogy nem akarlak elengedni. Mégis kénytelen voltam. Amikor hirtelen eltűntél a tömegben, olyan volt, mintha eltűnt volna minden szép az életemből. Romantikus filmekben van ilyen, hogy első látásra szerelem. Legalábbis idáig ebben a hitben éltem. De még én is tévedhetek – mosolyogtál. Mit lehet erre mondani?
- Én az óta érzem ezt, amióta először találkoztunk.
Kimondtam. Szemeid tágra nyíltak.
- Mi már találkoztunk? – Elhúztad a kezed. Talán átverve érzed magad?
- Igen, nem is egyszer. Csak akkor még… Más voltam. Az utóbbi pár hétben nagyon sokat változtam. Külsőleg és kicsit belsőleg is. Egyesek szerint más ember lettem. Szerintem pedig minden ember változik. Főleg, ha olyan dolgok történnek vele, amelyek kihatnak az életére, érzéseire – mondtam.
- Egyáltalán nem volt ismerős az arcod – csöppnyi rosszallás volt a hangodban.
- Ne vedd zokon. Gondolom, több száz és ezer rajongóval szoktál találkozni koncerteken meg amúgy is. Mi zavar ebben?
- Az, hogy régebben, ezek szerint, nem tűntél fel nekem. És nem értem, hogy miért. Meg tud valaki ennyire változni?
- Úgy fest. A legjobb barátaim és a családom szerint is nagyot változtam. Ez pedig még nekik is szokatlan. Én már elfogadtam magamat ilyennek.
- De ugye nem volt plasztikai műtéted vagy ilyesmi?
- Hahaha! Nem, az nem volt. Teljesen más a hajam, a ruháim, másképp sminkelek. Külsőleg ennyi. Belsőleg, nos, nem is tudom. Másképp látok dolgokat, változott a zenei ízlésem. Van, aki azt mondja erre: felnőttem. Szerintem viszont csak egy új korszak kezdődik.
- Én helyet kapok benne? – fogod meg ismét a kezem.
- Azt hiszem – mosolygok bátortalanul. Kihozzák a pizzát. Nyugodtan megesszük, azután fizetsz, s elindulunk a házunkhoz.
- Örülök, hogy eljöttem – mondod, amikor odaérünk.
- Szép este volt.
- Igen. Szeretném, ha találkoznánk még. Nem tudom, mikor érek rá. Tudod…
- Tudom – bólintok. Felnézek rád. Lehajolsz. Homlokunk összeér. Ajkad közelít felém. Picit félek, elhúzódom. Aztán mégis közel engedlek magamhoz. Szád súrolja az enyémet. Megremegek. Lassan, puhán csókolsz meg. Ajkam megnyílik. Nyelvünk találkozik. Felsóhajtok. Erre vártam mindig…

Vélemények!

következő rész->