Este felmentem msnre. Barátnőm, Dia már várt. Egyből rám írt.
- Szia! Na, mesélj, mi volt?
- Két órát álltam sorba, de végül kaptam aláírást és közös kép is készült.
A telefonszámcseréről hallgattam. Úgy gondoltam, nem lényeges. Biztosan nem fog keresni.
- Na, szuper! Képzeld, anyáék megengedték, hogy 12-én nálad aludjak! Mehetünk a diszkóba SP fellépésére!
- Ez remek! Már alig várom!
- Én is! És amúgy milyen volt?
- Jóképű és nagyon kedves. Orsi csinálta rólunk a képet.
- Komolyan? Te szegény, hozzáért a gépedhez!
- Ne gonoszkodj! Igazán rendes volt tőle.
- Na, ja. Az oroszlán is kedves állat… De ne vidd haza!
- Jól van. Veled mi volt ma?
- Semmi különös. Zsaniék megint szemétkedtek…
- Mit tettek már?
- Azzal jöttek, hogy nem értik, mit bír bennem SP. Mert tudod, legutóbb is milyen rendes volt.
- És? Zsaninak mi köze hozzá? Ezt nem értem.
- Szerinted én igen? De nem érdekel. A lényeg, hogy bír engem. Megismert amúgy?
- Nem. De te is tudod, hogy nagyon megváltoztam.
- Tudom. Rád sem ismertem a képeken! Jó, az arcod hasonlít, de ez a haj annyira más, hogy hihetetlen! Mintha új fejet kaptál volna!
- De édes vagy! Ma a vörös szatén felsőt vettem fel…
- Úúú, és nem hajtott rád?
Most elmondjam vagy ne? Sosem hazudtam még Diának… De lehet-e rám hajtásnak nevezni azt, hogy elkérték a számomat?
- Nem tudom.
- Nem tudod??? Te sunyiskodsz! Mi történt?
- Úgysem hinnéd el…
- Neked? Bármit!
- Nos… Utánam futott, és elkérte a telefonszámomat…
- Komolyan?
- Tényleg. Még tesómnak is bemutatkozott.
- Akkor volt hatása a dolgoknak… Látod, mondtam én, hogy jót fog tenni neked a változás!
- Igaz, te megmondtad…
- Na, legközelebb hallgass az okosabbra! De most megyek aludni!
- Oké. Szia! Jó éjt!
- Neked is jó éjt! Puszi!
Kilépett. Most már végképp nem tudom, mit gondoljak. Sóhajtva dőltem hátra a székben, és majdnem sikeresen le is estem, amikor hirtelen megszólalt a telefonom. Nem hiszem el!
- Szia, Krisztián vagyok.
- Szia, tudom – nevettem.
- Gondoltam. Öh, olyan keveset tudtunk beszélgetni, gondoltam, felhívlak.
- Oké. Hazaértél már?
- Igen. Pár perce értem be az ajtón, és rögtön eszembe jutottál.
- Kedves vagy.
- Tudom. Biztosan érdekel, hogy miért kértem el a számodat.
- Annyira nem…
- Hogy-hogy?
Éreztem a csodálkozást a hangodban. Szinte láttam magam előtt, ahogy nagy szemekkel nézel magad elé.
- Csak úgy. Gondolom, gyakran kéred el lányok mobilszámát.
- Tévedés. Egyáltalán nem szokásom. És futni sem szoktam senki után.
- Akkor vegyem mindezt megtiszteltetésnek?
- Valami ilyesmire akartam kilyukadni - nevetsz fel. – Egyébként azt szerettem volna kérdezni, hogy nincs-e kedved modellt állni nekem?
Most rajtam volt a csodálkozás sora.
- Szívesen tenném, de nincs nekem most erre pénzem…
- Ne viccelj. Nem kérnék érte semmit. Nagyon érdekes arcod van, és szeretném megörökíteni. Egy iskolai feladathoz kell – tetted hozzá.
- Persze. Nos, ha ez ilyen fontos neked…
- Az. Fontos – hangsúlyoztad.
- Igazából… Nincs akadálya. Mondj egy időpontot, egy helyet, és elmegyek.
- Oké. Akkor majd még hívlak ezzel kapcsolatban. Mert nem tudom, hogy mikor szabad a stúdió - magyaráztad.
- Rendben van. Nos, akkor…
- Akkor – mondtuk egyszerre. Mosolyogtam.
- Légy jó! – mondtam.
- Te is! Szia!
- Szia!

Vélemények!

következő rész->