Sorban állok a legújabb cédédet szorongatva. Úristen, megsülök! A kabát rám rohad, esküszöm. Még csak egy órája próbálok közelebb férkőzni, de már ájulás kerülget. Miért nem adtam oda tesóméknak? Jó, nem bírom tovább. Levetem a kabátot, a másik kezembe fogom. Tehetek végre egy lépést előre, de még mindig hosszú a sor. Ha ma nem kapom meg azt az aláírást, nem tudom, mit csinálok! Egy kiscsaj próbál elém furakodni. Csúnyán nézek rá, de nem lököm el, csak odaszólok:
- Én is régóta állok itt. Szerintem nem kéne pofátlannak lenned!
Ő megrántja a vállát, hátrébb lép. Én is így gondoltam... A telefonomat nézem. Megint eltelt tíz perc, de nem haladunk sehogy sem. Hallom, hogy visítoznak. Látom, ahogy felállsz. Ne! Ne menj még el! Orsi int, hogy nyugi. Visszaülsz. Fellélegzek. Még egy óra... Végre én jövök. Odatolom a cédét.
- Milyen névre írhatom? - kérdezed fel sem nézve.
- Gina - válaszolom. Ráfirkantod, majd aláírod. Mielőtt felém nyújtanád...
- Kérhetnék egy közös képet is?
- Persze. - S ekkor nézel rám először. A szívem nagyot dobban. Félve sandítok oldalra. Vajon más is meghallotta? Te csak nézel. Szemeid csillognak. Intesz Orsinak, aki készségesen nyúl a gépem felé. Kezemben az immáron dedikált lemezzel bújok hozzád. Átkarolod a vállam, én a derekad. Villan a vaku, kattan a gép, s én visszakapom. Még egy mosoly jut nekem, aztán jön a következő lány. Tudom, hogy mennem kéne. Biztosan várnak már a többiek. De képtelen vagyok elszakadni tőled... Megcsörren a telefonom.
- Hol vagy már? - szól bele öcsém.
- Megyek - sóhajtom. Egy utolsó pillantást vetek rád. S ekkor felnézel. Pont felém. Atyaég, azok a szemek! Mintha nem akarnál elengedni. Vagy csak képzeltem? Úgy állok ott, mint, akit megbabonáztak. Elkapod a tekinteted, s dedikálsz tovább. Én búsan indulok a parkoló felé. Lassan ereszkedek le a mozgólépcsőn. Kilépek a hűvös parkolóba. Most már nem ártana a kabát. Felkapom, majd keresni kezdem a kocsinkat. Nem nehéz észrevenni, hiszen piros. Látom messziről is, hogy tesómék már idegesen ülnek. Hirtelen valaki a nevemet kiáltja. Nem fordulok hátra, megyek tovább. Ismét az a hang. Biztosan nem nekem szól. Rohanvást érkezik mellém egy kócos hajú, zöld szemű srác.
- Miért nem álltál meg? – kérdezed. Csodálkozva tekintek rád.
- Azt hittem, másnak szólnak. Nem hittem volna, hogy megjegyzed a nevem.
- Muszáj volt.
Értetlenül rázom a fejem.
- Már várnak… - próbálkozok.
- Le akarsz rázni? – vigyorogsz rám. – Hm, odabent több száz lány elájulna tőle, ha futnék utána.
Apró sértődöttség érződik a hangodból, ami mosolyt csal az arcomra.
- Messziről jöttem, nehéz volt tesómat meggyőzni, hogy elhozzon ide. Régóta vár rám. Nem akarom őt felhúzni.
- Hol van? – nézel körbe.
- Ott, abban a piros kocsiban ülnek a barátnőjével.
- Értem. – És elindulsz arra. Meghökkenve megyek utánad. Odaérve bekopogsz az ablakon. Öcsém nagy szemekkel néz, majd kiszáll.
- Szia, Éder Krisztián vagyok.

Vélemények!

következő rész->