Ma is ugyanúgy feljött a Nap, ahogy mindig. Szimi nagyot nyújtózott az ágyban. Ezúttal egyedül aludt, de valahogy nem bánta. Úgy érezte, kicsit gyorsan haladnak Patrikkal. Eleve el sem kellett volna kezdeni ezt az egészet… De már nem akart semmit sem tenni. Döntött: megpróbál boldog lenni Patrikkal. Krisztián úgy is Jennivel jár, s ő nem akar közéjük állni. 
Felkelt, megreggelizett, majd elindult a próbaterembe. Úgy döntött, ma korábban bemegy, hogy egy kicsit egyedül legyen. A szokásos kéz- és lábkoordinációs gyakorlatokkal kezdett, majd teljesen spontán módon táncolt Barbee Popsztár című dalára. Annyira fellelkesítette, hogy még néhány dal erejéig így mozgott, majd pihent egyet. Megivott fél liter vizet szinte egy húzásra. Aztán bekapcsolta újra a zenét. Eszébe jutott Krisztián dala, amire anno még az ikrek tanították meg neki a koreográfiát. Vajon most is menne neki? Odatekert ahhoz a dalhoz, majd belekezdett. Néhány mozdulat nem jutott eszébe, ott improvizált. Nagyon jól esett neki, hogy ilyen spontán módon, egyedül táncolhatott. Éppen harmadjára indította újra a nótát, amikor társaságot kapott. Csak a tükörben látta, ahogy Krisztián totálisan ugyanúgy mozgott, mint ő. Mintha ezer éve együtt táncoltak volna.

A lemez lejárt, Szimi szomjasan nyúlt újra a vízért. Krisztián csak nézte őt. Végül a lány szólalt meg.
- Nos, miért vagy itt?
- Gondolom, ha azt mondom, hogy táncolni szeretnék, nem hinnél nekem.
- Nyertél. Tudsz te táncolni, a legjobbakkal lépsz fel.
- Azt hittem, a kis párodékat tartod a legjobbaknak.
- Ők is jók, profik. Ezt nem vitatom. De tény, hogy Andrisék nagyon tudnak.
- Akkor miért nem ott tanítasz, ahol ők?
- Ha nem tűnt volna fel, itt lakom. Szóval, mi járatban erre?
- Fellépek holnap este.
- Ohh, és hol?
- Miért? Megnéznél? Vagy fellépnél velünk?
- Majdnem. Mi is fellépünk. A Broadway- ben.
- Akkor találkozni fogunk, mert oda megyünk. Hajnali fél egykor jövünk.
- Ezek szerint előttetek leszünk pont.
- Aha. Jön ő is?
- Patrik? Nem a tánckar tagja, Pesten tanít. Itt csak besegít néha.
- Meg veled alszik…
Szimi feje kezdett vörösödni. Nem a szégyentől. A dühtől.
- Talán zavar? Azt hiszem, jobb, ha most elmész Krisztián.
- Szimóna! – fogta meg a kezét. - Nem azért jöttem, hogy veszekedjünk!
- Hanem? Szeretnéd tudni, mi van velem? Vagy dicsekednél, hogy mit csináltok Jennivel? Nem hiszem, hogy van közös témánk – húzódott el.
- Tehát neked ez ilyen könnyű. Vele vagy és más nem számít.
- Nem értelek.
- Én sem téged. Te hagytál el! Mit vársz, térdeljek eléd és könyörögjek, hogy gyere vissza hozzám?
- Nem kértem ilyet. És nem hagytalak el. Csak képtelen voltam ott tovább élni. Ennyi.
- Elvártad volna, hogy veled jöjjek?
- Mondtam valaha, hogy elvárok tőled valamit? Nem értelek. Kinyögnéd végre, hogy mit akarsz? Éhes vagyok, és még estére is készülnöm kell…
- Semmit sem akarok.
- Minek jöttél hát ide?
- Ezért – egy lépéssel előtte termett, átfogta a derekát. Lehajolt. Szájon csókolta őt. Szimi ajka megnyílt. Önkéntelenül felsóhajtott. Krisztián nem bírta tovább. Úgy csókolta őt, mintha többé nem akarná elengedni… Önfeledt ölelkezésükből ajtócsapódás riasztotta fel őket.
- Úristen – ellökte magától Krisztiánt, majd kirohant.

Vélemények!

következő rész->