- Na, jól van! Ebből elég! A hajad gyönyörű, te is az vagy, a ruhád tökéletes! Menjünk már!
Judit kezdett kicsit kiborulni. Szimi már egy órája a haját igazgatta. Era csak mosolygott, míg Lolíta nyugodtan kihúzta a szemeit.
- Úgyis kicsit késni fog – mondta –, felesleges kapkodni.
- Tudom. De még a fiúkkal el akarom próbálni a legújabb táncot. Nem érzem elég erősnek magamat benne…
- Ne parázz! – fogta meg Judit vállát Szimi, majd elkezdte masszírozni.
- Azt hiszem, indulhatunk – mondta Era Lolíta kész sminkjére nézve.
- Akkor hát, let’s go! – mosolygott ezer watton Szimi.

„Olyan vagy, mint a fénylő napsugár, az álmom veled valóra vált…”
A négyes fogat a színpaddal szemben, egy asztalnál ült. Szimi vodkanarancsot kortyolgatott, immáron megtehette. Pontosan három napja közölte vele az orvosa: egészséges. Ugyan továbbra is kell gyógyszert szednie, a rengeteg tiltást feloldja. A vérképe jónak mondható, a daganat visszahúzódott a spárgakúrának köszönhetően. Bár a lánynak nem állt szándékában túlzásba vinni az alkoholfogyasztást, örömmel rendelte meg kedvenc italát. Mellette balra, Era egy epres koktélt iszogatva ringatózott az ismert dalra. Jobbra tőle Lolíta ült, aki áhítattal nézett a színpad felé. Judit lázasan osztogatta az autogramokat, miközben a fiúk már az öltözőben vártak rá, hogy elpróbálják még egyszer az új dal koreográfiáját. Testőre végül elállta az utat, és elvitte onnan Juditot. Ő integetett a lányoknak, majd eltűnt a tömegben. Ekkor mert Szimi először felnézni.
„Állj meg, fordulj vissza, szánj rám egy percet, a tegnapból csináljunk jelent! Kinek szólsz? Miért nézel így rám?”
Krisztián ránézett. Tekintetük összekapcsolódott. Mintha hirtelen mindenki eltűnt volna, s csak ők ketten voltak a diszkóban. Szimi szívverése felgyorsult. Elfordította a fejét, de még így is magán érezte a fiú pillantását. Igen, miatta jött el. Ezt mindenki tudta.
„Szólj rám, hogyha félsz, hogyha elmennél messze…”
Az utolsó, ráadás dal következett. Na, most! Most kell elindulnia az öltözők felé. Era bátorítólag megsimogatta a karját. Lolíta csak mosolygott. Szimi lábai, mintha kocsonyává váltak volna. Úgy érezte, egy örökkévalóságig tartott, mire eljutott oda. Sóhajtva állt meg az ajtó előtt. A folyosón először az egyik táncos tűnt fel. Szája sarkában mosoly bujkált, amikor meglátta őt. A másik táncos szenvtelenül ment tovább. Aztán jött ő. Fekete nadrág, fehér póló és fekete dzseki volt rajta. Kezében a művésznevével ellátott törölközőt szorongatta. Kérdőn, érdeklődve nézett a lányra, aki végül ennyit bírt kinyögni:
- Szia!
- Szia – viszonozta a köszönést Krisztián. Mit lehet mondani egy srácnak, akivel három hónapja nem találkoztunk, és akit nem is kerestünk?
- Örülök, hogy látlak.
- Én is.
- Öh…
Szimi tudománya eddig tartott. Tanácstalanul nézett a fiúra, de az ő szemében is ugyanezt látta viszont. Tényleg ilyen nehéz ez? Hirtelen nyílt az ajtó.
- Nem jössz? – kérdezte tőle egy szőke hajú nő. Krisztián megrázta a fejét.
- Még maradok.
- Itt van Judit is.
- Tudom – bólintott a srác, majd a nő becsukta az ajtót.
- Mi van veled? – kérdezte végül Szimitől.
- Meggyógyultam.
- Örülök neki.
- Még Egerben élek… Csak mivel Judit fellép, eljöttünk ide. Látni akartalak.
- Láttál. Szeretnél még valamit?- húzta össze a szemöldökét.
Szimi végképp lefagyott. Most mit mondjon neki?
- Beszélhetnénk? Annyi mindent el szeretnék mondani…
- Krisztián! – visította egy lány. Szimi megfordult, és leesett az álla. Jennifer futott Krisztián felé, a nyakába vetette magát, és cuppanós puszit nyomott a szájára. Nyomában totyogott egy körülbelül két éves kislány. Vörös haja loknikba volt csavarva, apró csatokkal feltűzve. Szimi képtelen volt levenni a szemét róla. Valahonnan ismerősek voltak neki a lány arcvonásai, mintha látta volna már valahol… És azok a szemek!

Vélemények!

következő rész->