Szimi többször is próbálta megtalálni a gyermekét, sikertelenül. Bár attól a gazembertől született, mégis az övé volt. Egy időben szentül hitte, hogy nem él többé. Gáborból simán kinézte, hogy megölte őt. Nem sokon múlt, hogy Szimi túlélte, amit vele tett. Az ostorcsapások csak a kezdetet jelentették… A verés minden napos volt. Amikor a lánya megszületett, Gábor elvette tőle. Később azt állította, a gyermek nem él. Szimi nem akart hinni neki. Újra, meg újra kerestette őt. Hiába. A múltkor, a börtönben, Gábor azt mondta neki, él a lánya. De ő maga sem tudja, hol lehet. Rábízta egy asszonyra, aki anno nála takarított. Szimi kereste az asszonyt, de elköltözött. Magánnyomozót fogadott, de még neki sem sikerült megtalálnia. Szimi nézte az ultrahang képeket. Akkor még a lánya pocaklakó volt. Fájdalom hasított a szívébe… Judit eddig csak az eltűnt lányáról tudott. Era volt az, aki végig vele volt. Attól kezdve, hogy megismerte Gábort, addig, amíg el nem vitték a rendőrök. Mindent tudott. Mostanában mondjuk ritkán hallott felőle. Gondolt egyet, és felhívta. A rögzítő válaszolt.
„Ha jó barát vagy, most biztosan le akarnál beszélni erről. Nem fogsz tudni. Vége van…”

A folyosó eléggé kihalt volt. Szimin kívül csak egy idősebb hölgy, és egy nagyon fiatal srác várakozott. A lány fel-alá járkált. Várta, hogy végre kijöjjön az orvos és azt mondja neki: Era él. Amint meghallotta az üzenetrögzítőre felvett szöveget, azonnal kocsiba ült és meg sem állt Era házáig. Szólongatta őt, de nem válaszolt. Végül a fürdőszobában talált rá, felvágott ereire folyt a víz… Szimi felsikított, majd elzárta a csapot. Gézt keresett, és bekötözte a lány kezeit. Az sem érdekelte, hogy összevérezi magát. Aztán hívta a mentőket. Jelenleg az Intenzív osztály folyosójának padlóját igyekszik kikoptatni. Nyílt az ajtó.
- Ön hozta be Erikát? – lépett oda hozzá az orvos.
- Igen - bólintott – Szimóna vagyok, a legjobb barátnője.
- Rengeteg vért vesztett, de sikerült megmentenünk az életét.
- Köszönöm! – sírta el magát a lány. – Bemehetek hozzá?
- Igen, bár még alszik.
- Rendben.
Belépett. Barátnője csuklója be volt kötözve, mindkét karjába cső volt vezetve. Könnyeit törölgetve az ágyhoz sétált.
- Miért tetted? – kérdezte suttogva. Hirtelen nyílt az ajtó. Krisztián lépett be rajta. Szimi egyből a nyakába borult. A srác a hátát simogatta.
- Annyira sajnálom – suttogta Sziminek, miután elengedte őt.
- Borzasztó – rázta a fejét a lány. – Tudtam, hogy szenved Tomi halála miatt. De sosem gondoltam volna, hogy ilyet tesz.
- Még a legjobb barátunk fejébe sem láthatunk bele – bölcselkedett Krisz. Era mocorogni kezdett, aztán lassan kinyitotta a szemét.
- Szóval megmentettél – sóhajtott fel. Némi bosszankodás volt a hangjában.
- Halálra rémítettél! – rótta meg őt Szimi.
- Pedig magamat akartam megölni, nem téged…
- Ne legyél már lökött! Az istenért! Neked élned kell!
- De minek? Az elmúlt hetekben mást sem csináltam, csak megpróbáltam nélküle élni. Nem megy, Szimi! Úgy érzem, semminek sincsen értelme. Eszek, iszok, elmegyek munkába, de semmi örömöm nincsen benne.
- Mégis csak jobb lett volna, ha nálam maradsz…
- Nem akarlak terhelni. Iszonyú rossz társaság vagyok.
- Engem nem érdekel. Gyere, Krisz. Elhozzuk a cuccait.
- Oké – egyezett bele a srác, majd együtt mentek el Era lakására.

Vélemények!

következő rész->