Mintha nem is egy hétre került volna kórházba... Halomban állt a papírmunka Szimi asztalán. Ezen kívül legalább öt project várt rá a héten. Nem számítva azt, hogy bármikor jöhet újabb. És naná, hogy ilyenkor kopognak...
- Ne gyere be, nem érek rá... - mondta, de már nyílt is az ajtó és egy kócos, zöld szemű srác lépett be rajta.
- Nem láttad ma Jennit? - nézett rá kétségbe esetten.
- Te meg a fésűt? - próbált humorizálni a lány.
- Szimóna, ez nem vicces! - lépett be. - Szakítottam vele tegnapelőtt, azóta nem láttam. Olga nem tudja, mi van vele. Pedig ma fotózás van, de csak Lollie van itt.
- Ki az a Lollie? - értetlenkedett Szimi.
- Hát Lice, csak művésznevet váltott...
- Ezt úgy mondod, mintha tudnom kéne!
- Itt dolgozol...
- Nem HR-s vagyok, hanem marketinges. Semmi közöm a többi dolgozóhoz.
- Úgy gondolod? - lépett hozzá közelebb Krisztián. Szimi ajka megremegett. Igen, az előző esti búcsúcsók rémlett fel benne...
- Én úgy gondolom, hogy számomra a modellek csak képek. Amiket szét kell válogatnom a szerint, hogy melyik felel meg, melyik nem. Ez alól Lollie annyiból kivétel, hogy beszélgetek néha vele. Jennivel nem szoktam.
- Jó, értettem. Ügyesen kikerülted a lényeget - kacsintott a srác, majd kiment. Szimi vállat vont, s folytatta a munkáját.

Délután a lány a nyakába vette a várost. Vásárolgatott, mászkált mindenfelé. Még arra is rávetemedett, hogy betérjen egy szalonba, ahol manikűrt, pedikűrt és hajvágást kért. Szatyrokkal megpakolva nyitott be végül a lakásba. Ledobott mindent, aztán ment a konyhába vacsorát készíteni. Miután megsültek a meleg szendvicsek, tálcára rakta őket, és azzal, valamint egy bögre teával, bevonult a szobájába. Leült tévézni. Kinyújtóztatta fáradt lábait, majszolta a szendvicseket és jókat mosolygott azon, hogyan próbálnak a celebek ehető ételt főzni. Egyszer csak csöngettek. Meglepődve nézett az ajtó felé. Nem várt senkit sem ilyenkor. Vállat vont, majd az ajtóhoz ment. Kinézett a kukucskálón és majdnem hátast dobott. Ajtót nyitott.
- Te meg...? - nézett csodálkozva a srácra.
- Gondoltam, benézek hozzád. Úgy éreztem, hogy tegnap nagyon megbántottalak a gúnyolódásommal...
- Ne hülyéskedj! Na, gyere be, kérsz valamit inni? - invitálta be a fiút.
- Egy narancslé jól esne. Amúgy jó a hajad!
- Ó, köszi! Foglalj helyet.
- Szuper, Vacsoracsata! - kiáltott fel, ahogy a tévé elé ült.
- Te is szoktad nézni? - telepedett le mellé a lány, majd átnyújtotta a poharat.
- Köszi. Naná, hogy nézem! Amikor csak tudom. Múltkor Judit is benne volt.
- Tudom, láttam. Ügyes volt nagyon! - mosolygott. Csendben nézték tovább a műsort. Néha nevettek, amikor olyan jelenet jött. A végén aztán elkezdték kibeszélni az egészet.
- Remélem, tényleg nem haragszol.
- Patrik, figyelj - fordult felé Szimi -, semmi gond. Én vicceltem, gondolom, te is.
- Persze. Sosem bántanálak meg.
- Tudom. És most sem zavarsz, még mielőtt ezért is bocsánatot kérnél - nevetett a lány, mert látta, hogy Patrik szólna valamit. - Barátok vagyunk, a barátok pedig elnézik egymásnak a hibákat.
- Csak barátok? - nézett a szemébe. Úristen, mennyire kék! - gondolta Szimi. El lehet veszni benne.
- Igen - mondta végül.
- Kár - szomorodott el Patrik - Esélyem sincsen? - kérdezte reménykedve.
- Én... Erre nem tudok mit mondani. Nem akarlak felbiztatni, aztán meg csalódást okozni.
- Nem okoznál csalódást! - rázta a fejét a srác.
- Oké. De én képtelen vagyok... Nem megy - fordította el a fejét. Patrik az álla alá nyúlt, és visszafordította.
- Semmi baj. Megértelek. Judit említette, hogy az előző kapcsolatod eléggé rázós volt...
- Az nem kifejezés. Köszönöm, hogy megértesz - ölelte meg őt Szimi. Isteni illata volt!
- Na, jó, én megyek. Örülök, hogy nincsen harag! - kacsintott Patrik.
- Kikísérlek - állt fel Szimi is. Miután a srác távozott, még egy ideig bambán bámult a tévére. Vajon miért van az, hogy mindig olyanba szeret bele, aki meg sem érdemli? S az igazán kedves srácok szerelmét nem tudja viszonozni?

Vélemények!

következő rész->