A lány az irodájában ült, és nézte a monitort. Csak nézte. Egyik keze az egéren, a másik a billentyűzeten. De nem dolgozott. Valójában bambult maga elé. Azért tartotta ilyen pozícióban a kezét, hogy ha valaki belépne, úgy tűnjön neki, a lány ezerrel melózik. Pedig képtelen volt rá. Folyton az a zöld szempár járt az eszében. Miért utasította el őt? Hátat fordított valaminek, egy olyan érzésnek, amit sokáig senki sem tudott kiváltani nála.
- Szia! - nyitott be hozzá Olga. - Bocs, hogy csak így kopogás nélkül, én is utálom...
- Semmi gond! - legyintett Szimi. - Mit szeretnél?
- Jött egy lány... Azt mondja, ismer téged...
- Hogy hívják? - kérdezte Szimi, de ekkor valaki hangosan visítva berontott az irodájába.
- Szimiiiii! Nem akartak beengedni hozzád! - ugrott a nyakába a lány.
- Lolíta! - ölelte meg őt Szimi. - Ezer éve nem láttalak! Mi van veled?
- Akkor én nem is zavarok! - mondta Olga, majd intett, és kiment.
- Élek, virulok! - mosolygott Lolíta. - Veled mi van? El vagy veszve!
- Na, nekem élni sincs időm! Annyi a dolgom...
- Vettem észre! De ma este buli, és nincs kifogás!
- Hová szeretnél menni?
- Dokk! - vágta rá a lány. Szimi tágra nyílt szemmel nézett rá. Pont az jutott eszébe, hogy le kéne menni... Lehet, hogy ott lesz Krisztián is... Minden esély meg van rá.
- Oké, menjünk! - bólintott rá.

- Biztosan jó lesz ez a ruha? - nézett bizonytalanul Juditra Szimi.
- Jó hát! Amúgy honnan jött az ötlet, hogy ma a Dokkba menj?
- Lolíta eljött az irodába, és kategorikusan kijelentette, hogy vele kell mennem.
- Értem. Nyugodt lehetsz egyébként.
- Hogy értve? - nézett rá csodálkozva Szimi.
- Krisztián ma este a Romkertbe megy. Nem fogtok találkozni.
Szimi erre minden lelkesedését elvesztette. Nem lehet ennyire szerencsétlen!!!
- Akkor felhívom Lolítát - és már vette is elő a mobilját.
Ezúttal Juditon volt a csodálkozás sora.
- Most miért? Nem is örülsz?
- Nem! - mondta Szimi, majd beleszólt a telefonba. - Lolíta! Figyelj csak, ragaszkodsz a Dokkhoz?
- Nem, de miért?
- Mert Judit a Romkertbe szeretne menni...
- Hééé! - kiáltott fel az említett személy. Szimi leintette, hogy maradjon csendben.
- Felőlem menjünk a Romba - válaszolta Lolíta.
- Oké. Fél óra és ott vagyok érted! - tette le a telefont.
- Te megvesztél? Oda akarsz menni, ahol Krisz van? Nem értelek! Eddig kerülted! - csóválta a fejét Judit.
- Hiba volt. Bevallom, hogy - sóhajtott egy nagyot - tetszik nekem Krisztián. Igazad volt a múltkor. Nagyon nagy marha voltam, amiért elutasítottam őt. Talán, ha elmondanám neki, hogy miért tettem...
- Még én sem értem! Akkor szerinted ő megérti?
- Csak remélni tudom - mondta a lány.

- Késtetek - mosolygott Lolíta, amikor ajtót nyitott a két lánynak.
- Bocsi, de Szimi háromszor öltözött át - forgatta a szemét Judit.
- Mert te nem sminkeltél egy órán át, igaz? - nevetett Szimi.
- Jó, induljunk, mert benne van a boogie a lábamban! - hessegette ki őket Lolíta. Odafelé az úton a kocsiban leginkább beszélgettek, zenét hallgattak. A Romhoz érve Szimi szívverése felgyorsult, ere lüktetni kezdett. Hatalmas sóhajjal szállt ki az autóból, és elindult a többiekkel az épület felé. Mosolyogva nyújtotta a belépő árát a jegyszedő felé. Idegesen ment a pulthoz. Bárcsak ihatna valami szíverősítőt... Lolíta és Judit viszont egyből a táncparkett felé húzták. Néhány gyors dal után lassúbb r'n'b nóták következtek. A lány hirtelen megpillantotta a tömegben Krisztiánt. Már éppen indult volna felé, amikor valaki mást is észrevett. A srác Jennifert ölelte. Egymás felé fordultak, ajkaik összeértek...

Vélemények!

következő rész->