- Miért kell neked folyton eltűnnöd? - tett szemrehányást Judit Sziminek. - Legalább egy sms-t írhattál volna!
- Judit, most az egyszer ne ess így nekem! - A lány éppen a szobájában pakolászott. - Nem rég értem haza Egerből. Tomit temettük. Era holnap érkezik. Itt fog lakni nálam.
Judit döbbenten ült le egy székre.
- Sajnálom - suttogta -, nem tudtam.
- Értem én, de miért kell minden alkalommal így leteremtened?
- Aggódom érted. Beteg vagy, és...
- Köszönöm, én baromira jól vagyok! Én élek! - kiabált Szimi. Könnyeivel küzdve rogyott le a szemközti székre.
- Ne haragudj! - mondta végül leküzdve a sírást. - Iszonyúan ki vagyok borulva. Mintha a bátyám lett volna.
- Tisztában vagyok vele, hogy milyen sokat jelentett ő neked. Era hogy viseli?
- Borzasztóan. Nem volt még olyan nap, hogy ne sírt volna. Ezért is költözik fel hozzám. Nem bírna ott élni tovább.
- Megértem őt. Hiszen már jegyesek voltak... - sóhajtott Judit.
- Azért van, amit nem értek. Tomi mindig kínosan ügyelt rá, hogy körültekintően vezessen. Sosem indult el biztonsági öv nélkül, bár néha tényleg átlépte a sebességhatárt... De most állítólag 170 km/órával ment, a biztonsági öve pedig nem volt bekötve. Számomra felfoghatatlan, hogy miért tette.
- Ivott vajon? - kérdezte Judit.
- Nem találtak alkoholt a szervezetében, sem drogot. Érthetetlen az egész.
- Egyedül ült a kocsiban?
- Úgy találtak rá, hogy már a földön feküdt, arccal lefelé. A szembe jövő autó sofőrje nem tudta megmondani, hogy vajon volt-e vele valaki más is. Mivel az első szélvédő ripityára tört, képtelenség megállapítani, hogy vajon melyik oldalon ült. Gondolod, hogy nem ő vezetett? De akkor is, biztonsági öv nélkül...
- Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak. Az alapján, amit elmondtál, csak arra tudok következtetni, hogy sietett valahová.
- Ez biztos. De miért nem figyelt oda? Mi lehetett olyan sürgős?
- Nem hívta őt valaki?
- A telefonja apró darabokra tört. A sim-kártya eltűnhetett valahol a fűben, mert nem találták meg.
- Nagyon rejtélyes...

- Örülök, hogy végre itt vagy! - ölelte meg Erát barátnője, amikor belépett az ajtón.
- Én is - pakolta le bőröndjeit a szobában. - Szia Judit!
- Szia! Hogy vagy? - ölelte meg őt a lány.
- Pocsékul. Várom, hogy elmúljon, hogy felébredjek, és újra itt legyen mellettem... - kezdett sírni.
- Istenem, bárcsak tehetnék valamit érted!
- Ne sajnálj, ennyit kérek. Én élek tovább, ez a lényeg - mondta Era. Ránézett. Milyen erős! Valójában igaza van. Az életnek mennie kell tovább. Holnap például már muszáj bemennie Sziminek dolgozni. Annyi szabadnapot vesz ki, hogy a végén még kirúgják. Azt pedig nem szeretné. Úgyhogy el is kezdett készülődni. Van pár befejezetlen munkája. Amit tud, elvégez, aztán az irodában befejezi.
- Nem jöttök ma koncertre? - nyitott be Judit.
- Dolgoznom kell. Le vagyok maradva - mondta Szimi.
- Nem baj, gyertek! Márk és Patrik megölnek, ha nélkületek megyek!
- Jó, menjünk - állt fel Era. Ezek után Szimi sem mondhatott nemet. A helyszín ezúttal igen messze volt. Hosszú utat tettek meg, mire odaértek. Az ikrek már várták őket.
- Szimi! - örült meg Márk. - Hiányoztál! - ölelte meg a lányt.
- Te is nekem! - hatódott meg Szimi. Patrik is átölelte. - Imádlak titeket!
- Táncolsz velünk? - kérdezték egyszerre.
- Most nem. Erával csak nézőként jöttünk.
- Szia! - kapcsoltak a fiúk, s puszival köszöntötték a lányt.
- Irány a színpad! - intett Judit. Szimi és Era jót táncoltak, tomboltak a színpad mellett. Csináltak néhány képet, videót.
- Na, volna egy ajánlatunk - mondta Patrik, amikor véget ért a koncert.
- Hallgatlak - nézett rá érdeklődve Szimi.
- Indítunk Márkkal saját tánciskolát. Arra gondoltunk, hogy te is jöhetnél táncolni.
- Mit szólsz? - reménykedett Márk. Pár pillanatig hezitált Szimi.
- Benne vagyok!   

Vélemények!

következő rész->