Másnap hatvanszor megbánta, hogy visszajött dolgozni. Annyi munka szakadt a nyakába, hogy egész délelőtt nem volt ideje két szót sem váltani Olgával. Közben persze idegeskedett is. Krisztián ugyan nem volt bent, mert éppen az egyetemen volt, de mégis frusztrálta a gondolat, hogy bármikor bejöhet... Ebédidőben aztán felkerekedett, és bekopogott Olga irodájába.
- Gyere! - szólt ki főnöke.
- Szia! Szeretnék veled beszélni - mondta.
- Valami baj van? Megint rosszul vagy? Megijesztesz!
- Nem, jól vagyok. Igazából nem is voltam rosszul, legalábbis fizikailag. Én... Jó, kimondom. Utálom Krisztiánt. Nem szeretek vele dolgozni, és irritál a jelenléte. Rám mászott, és nekem ez sok volt. Így nem tudok dolgozni.
- Sejtettem... Még rá is kérdeztem, hogy nem csinált-e valamit, de letagadta.
- Mindig bejön hozzám valamilyen ürüggyel, rám tör kopogás nélkül...
- Már rászóltam párszor, hogy ne tegyen ilyet... Ne aggódj, beszélek a fejével. Sőt, nem kell nektek találkozni sem. Azt a klipforgatásos dolgot is bánom már. Éreztem, hogy valami nem oké ezzel a dologgal... Nyugi, békén fog hagyni.
- Köszönöm szépen! Megyek eszek.
- Jó étvágyat!
- Neked is! - lépett ki az ajtón.        

A nap további részében Szimi a munkájával foglalkozott. Éppen egy prospektussal kínlódott. Nagyon színesnek kellett lennie, de nem túl rikítónak, élénknek, de ne sárgának... Néha nem tudott kiigazodni a megrendelők kérésein. Hozzon ajándékot, meg ne is... Nem egyszerű ez! De szerette, amit csinált. Amikor készen volt valamivel, és belenézett az elégedett megrendelő arcába, úgy érezte, érdemes élni. Remélhetőleg ezúttal is sikerül elnyernie a tetszésüket. Fontos volt a stúdió számára, hiszen régi ügyfelük volt már. A plakát nagyjából elkészült, amikor kopogtak.
- Ki az? - szólt ki Szimi.
- Én vagyok - hallotta Krisztián hangját. Sóhajtott egy nagyot, majd kinyitotta az ajtót.
- Gyere be. Pont végeztem, van pár percem.
- Sajnálom - ült le a srác.
- Mit? - nézett rá nagy szemekkel Szimi.
- Hogy zaklattalak. Nem akartam. Csak... - nagy levegőt vett - tetszel nekem.
- Rendben van. Az érzés nem kölcsönös.
- Ahogy gondolod... Bár szerintem nem így érzel, de a te dolgod, hogy mit teszel. Azért remélem, nincs harag.
- Hidd el, mindketten jobban járunk, ha csak munkatársak leszünk.
- Esetleg barátok? - reménykedett Krisztián.
- Talán. De semmi több.
- Megértettem. További jó munkát! - és kiment.

Szimi a nap további részében nem volt képes a soron következő projectre koncentrálni, ezért inkább hazament. Bekapcsolta a tévét, majd nekiállt valami ennivalót készíteni. A híradóban éppen egy katasztrófáról tudósítottak. Nem szerette az ilyesmit. Mindenkinek megvan a maga baja. Nem mintha másoké nem volna érdekes, csak utált szomorkodni, s az ilyen műsorok után mindig kedvetlen lett. Ezért inkább elkapcsolt a zenecsatornára, ahol éppen Krisztián legújabb klipje ment. Ebben szerepelt ő is. Most látta először így egyben az egészet, és nagyon tetszett neki. Tényleg jól játszotta a szerepét. Már végzett a vacsorával, amikor csöngettek. Ki lehet az ilyenkor? Az ajtóban Era állt.
- Tomi... meghalt! - zokogta és Szimi nyakába borult.

Vélemények!

következő rész->