A születésnapomat ünnepeltem éppen. Mindenki odajött hozzám, hogy gratuláljon és fényképezkedjünk.
- Velem nem akarsz közös képet? - jöttél oda.
- Na, gyere! - mosolyogtam. Átkaroltad a derekamat. Beleborzongtam az érintésedbe. Fájón lüktetett bennem a vér, arcod arcomhoz ért. Az volt a mi esténk...
A buli javában zajlott, de én csak rád tudtam gondolni. Talán most végre összejöhetünk. A fejemben az alkohol szint emelkedett, te felkértél. Sosem felejtem el, ahogy a Sexy back-re táncoltunk... Aztán felmentünk a szobámba...

Remegve bújtál hozzám azon az éjszakán. Tested verejtékben úszott, ahogy eljutottál velem a csúcsra. Azt hitted, ez örökre szól. Én is hittem a folytatásban. De mégis véget ért. A te hibád? Vagy az enyém? Nem tudom. Félek, hogy nem is tudom meg soha...
Aléltan hevertem karjaidban.
- Ez csodálatos volt.
- Igen - mondtad. Mellkasodon feküdtem, de eltoltál magadtól.
- Mennem kell.
- Hová? - néztem rád csodálkozva.
- Hozzá.
Kést döftek a szívembe.
- Szeretlek.
- Tudom.
- Csak ennyi? - könnyezni kezdtem.
- Ne sírj. Nem lehet több...
- Egy éjszakánál? Te viccelsz velem, ugye? - háborogtam.
- Ha sírsz, én is sírok.
- Jó duma!
- Ne fordulj el! - fogtad meg a karom. Ujjaid égették a bőrömet. - Én is akartam.
- De minek? Amikor tudtad előre, hogy ez lesz!
- Vonzol engem. Boszorkány vagy, valld be!
- Humorral nem mész semmire.
Azért egy fél mosolyt eleresztettem.
- Szeretnélek mindig így látni. Mosollyal az arcodon - simogattál meg. - Így szeretnék emlékezni rád!

Miért tetted ezt velem? Oly' sokszor felmerült már bennem a kérdést. De ma, amikor életet adtam a fiadnak, ma érzem csak igazán a súlyát annak, amit tettünk. Amit tettél. Velem. Vele. Velünk.
- Fiam született?
- Levente. Nevedre veszed?
- Egyértelműen.
- Nem gondoltam volna, hogy ez neked ilyen természetes.
- Pedig az.
- Akkor gyere és látogasd meg.
- Nem.
A keresztelőn mindenki ott volt. Csak te nem!
- A mai napon a Levente nevet adom neked. Viseld úgy, ahogyan ember viselheti. Élj úgy, hogy emberhez méltó légy.
A pap szavai után egy kisebb vendégséget tartottunk nálam. Ádám, aki a fiam keresztapja, igazi házigazdaként viselkedett. A legjobb ember, a legjobb munkatárs... De több sosem lesz!

Levente egy éves. Még egyszer sem jöttél el megnézni őt. Örökre emlékezetembe vésődött, amikor megtudtad, hogy terhes lettem.
- Te dolgod.
- Az enyém? A te gyereked is!
- Nem. Csak a tiéd. Te akartad ezt. Viseld a következményeit. Vagy vetesd el. Nekem mindegy.
- Aznap éjjel nem ezt mondtad!
- Sosem szerettelek Rita! Szállj le rólam és neveld fel a fattyúd, ahogy akarod!
Péntek 13. Utálom ezt a napot. Te bezzeg imádod. Ezen a napon küldtél el végleg a fenébe. Pedig mennyit könyörögtem! Kár volt. Egy valami nem volt hiába: Levente születése. Amit te ugyanúgy semmibe vettél, mint mindent, ami velem kapcsolatos.

Tudtam, hogy el kell mennem. Nincs más választásom. A műsor múlik rajta. Őt magammal vittem...
Álltunk a fényben. Vakuk villogtak feléd. Én a vörös szőnyeg mellől néztelek. Helyesebb vagy, mint valaha - gondoltam. Felém néztél. Arcod mosolyból komorba fordult. Keménnyé vált tekinteted. Tudtam miért. Levente a karomon pihent. Akkor láttad őt először. De hamar elfordultál. Mintha fájna neked is... Vagy csak képzeltem?
Aznap este merengve ültem a szobámban. Zárt ablakon keresztül néztem először a tűzijátékot. Aztán kinyitottam, hogy beengedjem az esti zajokat is. A szmog ide nem ért el. Csak az a dallam és a te hangod. Lenéztem az ágyra, ahol a fiunk aludt. Őt nem zavarta semmi sem. "Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk." Az ő álmaiban te nem létezel, hiszen fogalma sincs róla, ki vagy. Én vagyok az, aki minden éjjel veled fekszik, reggelente veled kel. Talán ez a világ rendje. Vagy az életem.

Fekete póló, fekete nadrág, sötét napszemüveg... Vadítóan néztél ki. A kamera másik oldalán állva is csak arra tudtam gondolni, hogy helyben letepernélek. Ez lett az eddigi legjobb kliped. Bár, ha tudtad volna, hogy velem kell dolgoznod, biztosan nem őket kéred fel. Én valahol örültem. Te pedig úgy tettél, mint aki jól érzi magát.
A forgatás másnapján újra láttalak. Igyekeztem meghúzni magamat.
Nevetésed bezengte a termet. Ültem a székemben, és azon gondolkoztam, mit kérdezzek. Borzasztó rossz, hogy pont nekem kellett eljönnöm erre a sajtótájékoztatóra. De valamit muszáj leszek kérdezni.
- Júlia Rita, Viva tévé. Van olyan az életedben, amit már nagyon megbántál, de nem tudod jóvá tenni?
- Van - néztél bele a szemembe. - Ha jóvá tehetném, akkor én lennék a világon a legboldogabb ember.
Tudtam, hogy direkt beszélsz rébuszokban. Mégis én voltam az egyetlen, aki értette.


Most már talán mindenki érti. Ez egy reménytelen szerelem. A fiunkat örökre szeretni fogod, engem sohasem. Miattam elvesztetted, akit a legjobban szerettél. Én megnyertelek téged Levente apjának. Judit új szerelmet kapott. Ádám pedig ugyanolyan reménytelenül boldogtalan, mint én. Nem érhet véget minden boldogan. Mégis, ki mondta, hogy vége van?:)