Ültem otthon a tévé előtt, néztem, hogyan próbál valami újat kisajtolni Ádi Kriszből és Juditból. Ki mást tudott volna meghívni? Bár én már untam őket, a nézők számára továbbra is ez volt a legnagyobb szenzáció. A lány egy percre sem engedte el fiam apjának a kezét. Ahogy néztem őket, felmerült bennem, hogy vajon mi történne, ha minden kiderülne? Mivel járna az? Tudom, hogy hozzám nem jönne vissza. Nem is volt az "enyém". Sosem.

>>Aléltan hevertem karjaidban.
- Ez csodálatos volt.
- Igen - mondtad. Mellkasodon feküdtem, de eltoltál magadtól.
- Mennem kell.
- Hová? - néztem rád csodálkozva.
- Hozzá.
Kést döftek a szívembe.<<

- Jól a pácban hagytál tegnap. Judit végig azt kérdezgette, hogy de ugye jól vagy, és Levinek sincsen semmi baja...
- A te hibád volt - mondtam. - Minek hívtad meg őket? Tök lerágott csont.
- Számodra lehet, de másoknak biztosan nem.
- Jó. Mára olyan vendéget hívtam, aki tutira érdekes lesz.

A műsor után hazamentem. Még néhány hét, s ott kell lennem egyetlen szerelmem esküvőjén. De az ara nem én leszek... Még mindig iszonyúan fájt. Nem tudtam, hogyan fogom ebből kihúzni magamat. Az utolsó pillanatig ezen gondolkoztam. Aztán egy nappal az esemény előtt felhívott Bence.
- Van már kísérőd az esküvőre?
- Te is jókor hívsz fel - nevettem. - Ádámmal megyek.
- Veletek mehetek?
- Történt valami?
Nagyon furcsa volt a hangja.
- Elhagyott a barátnőm...
- Ne is mondd tovább! Gyere velünk, majd mi felvidítunk!

>>Nevetésed bezengte a termet. Ültem a székemben, és azon gondolkoztam, mit kérdezzek. Borzasztó rossz, hogy pont nekem kellett eljönnöm erre a sajtótájékoztatóra. De valamit muszáj leszek kérdezni.
- Júlia Rita, Viva tévé. Van olyan az életedben, amit már nagyon megbántál, de nem tudod jóvá tenni?
- Van - néztél bele a szemembe. - Ha jóvá tehetném, akkor én lennék a világon a legboldogabb ember.
Tudtam, hogy direkt beszélsz rébuszokban. Mégis én voltam az egyetlen, aki értette.<<