- Ez a ruha sem jó! - dobtam el. A szekrényemben kotorásztam éppen. Az esküvőre kerestem ruhát, de egyiket sem találtam megfelelőnek. - Ez nem lehet igaz! - fogtam a fejemet. Nem akarok új cuccot venni, ááá! De kénytelen leszek. Magamhoz vettem a táskámat, kocsikulcsot, s a városba hajtottam. Van egy-két órám, amíg Levi alszik, hátha találok valamit. Butikról butikra járva nem találtam semmit, ezért bementem a plázába. Nem rajongok érte, de már semmi ötletem nem volt. Mit ad isten, Judit és Krisztián éppen ott kajáltak a Mekiben... A lány észrevett, és integetni kezdett felém. Ajj!
- Sziasztok - eresztettem el egy művigyort.
- Helló - köszönt Krisz, fel sem nézve a kajájából. Judu visszamosolygott.
- Ülj le, egyél velünk! - invitált.:S
- Köszi, de sietek. Levente, a fiam - az utolsó szót jól kihangsúlyoztam -, éppen alszik. Csak gyorsan venni szeretnék valami új ruhát az esküvőre, aztán megyek is.
Krisz szája széle megremegett. Ismertem már ezt. Zavarban van.
- Ohh, akkor vigyél neki a pitéből! Isteni finom!
- Köszi a tanácsot, de tényleg nem érek rá sorban állni - hárítottam, mire felém nyújtott egy kis lapos dobozt.
- Itt az enyém. Úgy is bele kell férnem a ruhámba - vigyorgott. Elvettem tőle a csomagot. Krisz ekkor felnézett.
- Üzenem, hogy jó étvágyat! - mondta, majd ismét lenézett.
- Köszi, átadom a fia... mnak. Megyek. Sziasztok! - és elsiettem. Nem sok kellett, hogy elszóljam magamat! Lehet, hogy épp ezt akarta elérni? Mindegy. Még egy órát kóboroltam. Végül vettem egy piros pántos felsőt, jól fog menni a fehér szoknyámhoz. Nem akarok túlöltözni.

>>Fekete póló, fekete nadrág, sötét napszemüveg... Vadítóan néztél ki. A kamera másik oldalán állva csak arra tudtam gondolni, hogy helyben letepernélek. Ez lett az eddigi legjobb kliped. Bár, ha tudtad volna, hogy velem kell dolgoznod, biztosan nem őket kéred fel. Én valahol örültem. Te pedig úgy tettél, mint, aki jól érzi magát.<<

- Nahát! Én meg piros ingben megyek - mondta Ádi, amikor elmeséltem neki, mit sikerült vásárolnom.
- Jól fogunk kinézni - mosolyogtam. - De Krisz pofátlansága nem ismer már határokat.
- Nyugi! Legalább foglalkozik a fiával.
- Persze, hogyne... Valószínű... Hagyjuk inkább ezt. Én hoztam fel, de le is zárom a témát.
- Rendben van. Ki lesz a vendég?
- Tőlem kérdezed? Te intézted.
- Én biztosan nem.
- Ne csináld! - meredtem rá döbbenten. Ez nem lehet igaz!
- Most mi lesz? - nézett rám.
- Szerinted én varázsló vagyok? Egy óra múlva adás.
- Nem tehetünk mást...
- Mint? Neeem! Felejtsd el!
- De. - És már vette is elő a telefonját.
- Ez a te sarad. Álld!
Összeszedtem a cuccaimat, s leléptem.