Most fogtam csak fel igazán, hogy minden véget ért. Azzal, hogy elveszi Judut, megváltozik minden. A lány nem tud rólunk semmit. Ma is teljes nyugalommal jött be felénekelni az újabb dalt. Bence késett, így odajött hozzám beszélgetni.
- Hallottad, hogy férjhez megyek? - kérdezte sugárzó mosollyal. Hú, de bemosnék neki egyet! Pedig nem tehet róla...
- Igen. Gratulálok - mondtam végül. Felmutatta a kezét.
- Ezt kaptam. Szép ugye?
Most engem akar ingerelni? Vagy tényleg ilyen nyálas? Atyaég!
- Gyönyörű.
- Te sosem akartál férjhez menni? Mondjuk a gyereked apjához?
Most vesz el téged - gondoltam, de hangosan csak azt mondtam:
- Nem. Valójában nem is illettünk össze sosem.
- Tök fura egyébként, hogy ugyanaz a fiad vezetékneve, mint az én jövendőbeli férjemé.
Tényleg, milyen fura... Eldobom az agyam, annyi esze van, mint egy tyúknak.
- Előfordul ilyesmi.
- Az igaz. Biztosan van még jó pár... Amúgy hogy hívták az apját?
- Mint őt. Róla neveztem el.
Kis hazugság. A többihez képest...
- Ohh, hát akkor ifjabb? De miért nem írtad oda?
- Az apja nem engedte.
Csak el ne felejtsem, mit füllentek itt össze-vissza. Nem akarok belekavarodni...
- Olyan érdekes, ahogy beszélsz róla. Nagyon megbántott?
- Beletrafáltál.
- Sziasztok! Bocsi a késésért, de dugó volt - futott be lihegve Bence.
- Naná, persze. Na, befelé - mutattam a stúdió ajtajára. Judu követte őt. Elkezdhettük végre a felvételt.

Ádám csak egy órával később jött. Addigra idegileg taccsra vágtam magamat. A hatodik kávénál jártam, vérnyomásom az egekben, Judu pedig úgy vernyákolt, mint egy macska.
- Képes vagy még ma egy értelmes hangot kiénekelni? - üvöltöttem vele. A lány megszeppenve ült odaát a mikrofon előtt. Már majdnem megsajnáltam, amikor Bence gitárján elpattant egy húr. Akkor nálam is pattant valami. Felborítottam a széket.
- Csináljátok meg egyedül! - fakadtam ki. Ádi próbált lefogni, de elrohantam, egyenesen a kocsimig. Bepattantam, és hazaszáguldottam. Otthon Levi sírására értem haza.
- Jön a foga, és nagyon rosszul érzi magát. Egész nap csak sírt - jött felém a bébiszitter kétségbeesetten. Őt tényleg sajnáltam. Levi sosem volt problémás baba. Megnéztem a homlokát.
- Mérjük meg a lázát.
Túl forrónak éreztem. Nyertem. 38,9. Azonnal vittem őt a kocsihoz.
- Menj haza. Holnap ne gyere. Majd hívlak - mondtam a sápadt lánynak, majd az ügyeletre hajtottam. Szerencsére azonnal fogadtak.
- Ez nem a foga miatt van. Influenza. Nagyon veszélyes lehet. Be kell vinni a kórházba.
Szirénahang verte fel az utca csendjét. Kocsimat ott hagyva ültem be a fiam mellé a mentőbe. Ez a nap felért egy péntek 13-ával. Pedig azt hittem, annál nincsen rosszabb.

>>Péntek 13. Utálom ezt a napot. Te bezzeg imádod. Ezen a napon küldtél el végleg a fenébe. Pedig mennyit könyörögtem! Kár volt. Egy valami nem volt hiába: Levente születése. Amit te ugyanúgy semmibe vettél, mint mindent, ami velem kapcsolatos.<<