>>Remegve bújtál hozzám azon az éjszakán. Tested verejtékben úszott, ahogy eljutottál velem a csúcsra. Azt hitted, ez örökre szól. Én is hittem a folytatásban. De mégis véget ért. A te hibád? Vagy az enyém? Nem tudom. Félek, hogy nem is tudom meg soha...<<


- Ádi! Megtennéd, hogy arrébb teszed a kis fenekedet?
- Már megint mi bajod van velem, Rita? - háborgott az említett személy.
- Semmi, csak annyira nem vagyok vékony, hogy elférjek tőled.
- Édesem, te vagy a világon a legkarcsúbb nő! - hízelgett a srác.
- Ezzel most nem érsz célba - mondtam, majd elslisszoltam mellette.
- Valami baj van. - Ez nem kérdés volt. Ránéztem.
- Túlságosan ismersz már.
- Ő jár a fejedben?
- Láttam tegnap. Istenem! - temettem az arcomat a tenyerembe. Nem akartam sírni. Épp elég könnyet hullattam már a két év alatt. Mégis akárhányszor meglátom őt, elönt az az érzés. Amin már többé nem tudok változtatni. Nevezhetjük végzetnek. Én a fiamat neveztem el róla...
- Ezen egyszer túl kell lépned! - tette a kezét a vállamra.
- Levi egyre jobban hasonlít rá. Lassan a saját fiamra nem leszek képes ránézni sírás nélkül.
- Jó, elég ebből. Meló van. Utána majd hazakísérlek, és dumálunk még.

>>- Velem nem akarsz közös képet? - jöttél oda.
- Na, gyere! - mosolyogtam. Átkaroltad a derekamat. Beleborzongtam az érintésedbe. Fájón lüktetett bennem a vér, arcod arcomhoz ért. Az volt a mi esténk...<<

- Ne gondolj rá! - kérte Ádi. - Borzasztó így látni téged.
- Áhh, kész vagyok. Már több, mint két év telt el azóta, én mégsem voltam képes továbblépni. Ő az igazi.
- Tudom. Bárcsak tehetnék valamit...
- Nehéz lenne. Ha csak...
- Nem tudlak összehozni vele - rázta a fejét.
- Azért ne vegyél rá mérget! - néztem sejtelmesen.
- Ismerem ezt a nézést! Mit tervezel már?
- Hamarosan megtudod! - mondtam, és beléptem az ajtón. Kicsi fiam már aludt. Édesen szuszogott az ágyában. Kifizettem a bébiszittert, majd nekiálltam a másnapi ebédet megcsinálni.

>>- Szeretlek.
- Tudom.
- Csak ennyi? - könnyezni kezdtem.
- Ne sírj. Nem lehet több...
- Egy éjszakánál? Te viccelsz velem, ugye? - háborogtam.
- Ha sírsz, én is sírok.
- Jó duma!
- Ne fordulj el! - fogtad meg a karom. Ujjaid égették a bőrömet.<< 

Nézem a fiamat. Olyan, mint ő. Teljesen. Ohh, mikor fog ez elmúlni?! Sosem leszek képes mást szeretni.

Vélemény!